A Prodigy is jön a Pohodára

pohoda

A kultikus angol elektronikus zenekar zárja majd a Pohoda fesztivál jubileumi, 30. kiadását.

A legendás Prodigy már 2005-ben és 2016-ban is adott koncertet a trencséni repülőterén, a Pohoda fesztivál 2026-os, jubileumi kiadásán pedig ők zárják majd a fesztivál főszínpadának programját július 11-én, szombaton éjfélkor.

A Liam Howlett által 1990-ben alapított zenekar a brit elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja. Olyan kultikus albumokkal írták be magukat a történelembe, mint The Fat of the Land, a Music for the Jilted Generation vagy az Invaders Must Die. A koncerten elhangzanak legnagyobb slágereik – többek között a Breathe, a Firestarter, a Smack My Bitch Up vagy az Out of Space – valamint néhány, jövőre megjelenő új szám is.

A zenekart 2019-ben súlyos veszteség érte: elhunyt Keith Flint, a banda ikonikus arca és hangja. A csapat máig nem pótolta őt; a Firestarter című dal azóta minden koncertjükön róla emlékezik meg. A fellépéseik azonban továbbra is elementáris erejűek: vad elektronika, lüktető basszus és erőteljes vizuális effektek teszik őket az élő elektronikus színtér egyik legerősebb produkciójává.

A fesztivál alapítója, Michal Kaščák személyes ügyének nevezte a Prodigy visszahívását. Mint mondta, 

a zenekar hatása számára „a Beatlesével összemérhető”, és biztos benne, hogy a 30. Pohoda egyik csúcspontja lesz az éjféli Prodigy-szett.

A 2026-os Pohoda július 9–11. között várja a látogatókat a trencséni repülőtéren. A programban többek között a Gorillaz, az IDLES, Baxter Dury, a SOFT PLAY és Emma-Jean Thackray is szerepel. A fesztivál történetében először ráadásnapot is tartanak július 8-án, ahol a legendás The Cure lép fel. A jegyek és további információk a fesztivál hivatalos felületein érhetők el.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?