A Pozsonyi Kifli új kiadványai és naptára

Veres István Petőfi

A járványhelyzet miatt elmarad az idei pozsonyi adventi vásár, ahol a helytörténettel foglalkozó, kiadóként is működő Pozsonyi Kifli Polgári Társulás az elmúlt öt évben standot üzemeltetett. Mostantól az érdeklődök az interneten is megvásárolhatják a kiadványaikat.

Pozsonyi mesék című könyvsorozat a város híres szülötteit, vagy a Pozsonyhoz kötődő hírességek életét, munkásságát mutatja be. Az e-shop kínálatában a legújabb, Petőfi Sándorról szóló mesekönyv is megtalálható, amelynek szerzője Veres István. A napokban jelent meg a Kempelen Farkasról szóló mesekönyv második kiadása is, amelynek szerzője Bolemant Éva, az egyesület elnöke. A „pozsonyi varázslót” bemutató munka volt az a könyv, amellyel 2013-ban a sikeres sorozat elindult.
A jövő évi naptár címe – Ich bin ein Pressburger – a hagyományos pozsonyi identitásra utal. A felvételek családi hagyatékokból származnak, nagy részük városi környezetet is megjelenít. Van például fénykép az 1929-es dunai jégzajlásról, egy, a Sétatéren kiállított, hadizsákmányból származó első világháborús orosz ágyúról vagy az első pozsonyi görkorcsolyapályáról. Egy 1910-es fotón az látható, amint Theodore Roosevelt volt amerikai elnök automobilja a Mária Terézia-szoborcsoport közelében „száguld”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?