A Nyitra folyó partján folyó kurzus

bb

A tavaly őszi szemeszterrel kezdődött, és a tavaszi kurzussal folytatódott a Hagyományok Háza Hálózat - Szlovákia a Néphagyomány az oktatásban címmel meghirdetett képzése a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán. Az együttműködés jelentőségét és eredményeit Dr. Bárczi Zsófia, a kar dékánja foglalja össze.

A közös program elindításával Varga Norbert, közművelődési szakember, folklórkutató, a Hálózat munkatársa kereste meg az Egyetemet. Az egyeztetés során számos ötlet vetődött fel: kezdetnek egy módszertani napot szerveztünk meg. Ennek keretében a Hagyományok Háza elhozta az intézménybe a folklór különböző műfajának szakembereit, akik sikeres előadásokkal, valamint gyakorlati foglalkozásokkal irányították rá hallgatóink figyelmét a mindennapi hagyományőrzés fontosságára.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a közös munka folytatása mellett voksoltunk. Egy szabadon választható tantárgy-kurzust hirdettünk meg, az oktatást ismét a Hagyományok Háza szakembereire bíztuk, s eredményesen zártuk az első, őszi, majd idén a tavaszi szemesztert. Az utóbbit az ismert helyzetben online-módon szerveztük, s a résztvevők teszttel adhattak számot tudásukról.

A kurzust óvoda-pedagógusoknak és leendő tanítóknak szántuk, akik egy olyan képzésnek lehettek részesei, amely során tanultakat a gyerekekkel való foglalkozásokon tudják hatékonyan felhasználni. A tanfolyam szerencsésen ötvözte az újszerű közös munkát a gyakorlóiskolák igényeivel. Igen, már korábban kaptunk olyan jelzéseket ezektől a tanintézményektől, miszerint hasznosnak tartanák, ha a leendő pedagógusok a népzene, a népdalok és a népi játékok és kézműves foglalkozások területén szélesebb körű gyakorlati ismeretekkel rendelkezhetnének.

A 38 hallgató is nagyon élvezte a szemesztert, felismerte újszerűségét a felvidéki oktatásban, a hagyományos tantervtől való különbözőségét és interaktivitását. Értékelték az előadók például szolgáló gyakorlati tudását, s a konzultációk lehetőségét.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?