Az installáció több mint hatszáz négyzetből áll össze
A női test, a természet és a zsidó hagyományok fonódnak össze Mária Čorejová tárlatán Somorján

Egy kétdimenziós kép a térbe lép ki az At Home Galéria tárlatán, melynek megfejtését női szimbolikával köti össze az alkotó.
Fekete-fehér világ fogadja a látogatót a somorjai At Home Galériába érkezve. A tárlaton falra akasztott képek is láthatók, az élmény lényegét azonban az a sok, kis négyzetből álló installáció nyújtja, amely a zsinagóga padlójára került. A mozaikdarabkáknak, pixeleknek ható négyzeteket – több mint hatszáz darabot – különböző magasságokban helyeztek el a térben. S bár a négyzetek egy nagy képet adnak ki, azt közvetlenül az installáció mellett állva, a szintkülönbségek miatt nem tudjuk megfejteni.
Olyan, mintha egy hegy lábánál állnánk, melyen, ha elindulnánk befelé, egyre magasabbra jutnánk: a kép szélét képző négyzetek a padlóra kerültek, beljebb azonban különböző magasságú, fehér téglatestekre helyezték őket. Van, ahol a szélső négyzetek eltávolodnak egymástól: mintha maga az installáció, a kép – melyet innen nézve nem tudunk dekódolni – is egyre töredezettebbnek hat, szétesik.

Mária Čorejová képzőművész, grafikus és tanár, jelenleg a pozsonyi Josef Vydra Iparművészeti Iskolában tanít. Rendszeresen állít ki Szlovákiában és külföldön, pár hónapja a pozsonyi Zichy-palotában találkozhattunk műveivel. Čorejová legfontosabb eszköze a rajz, a műfajon belül pedig előszeretettel nyúl tushoz: fekete-fehér felületeiből aprólékosan kidolgozott, geometrikus pontossággal meghatározott formák és alakok lépnek ki ezúttal is. És úgy mint általában, tárlatát most is egy konkrét vezérgondolat köré építette fel.
A tárlat címe talányosnak tűnhet. A Neverending Ending szókapcsolattal, melyet magyarra Végtelen folyamatként helyeztek át, Čorejová saját munkásságára utal: azokra a folyamatokra, amelyek alkotói tevékenységét jellemzik. Čorejová jellemzően bizonyos témákra, motívumokra fűzi fel képeit, melyek újra és újra felbukkannak munkáiban.
Az aktuális tárlaton ez a téma nem más, mint az ember és a természet kapcsolata, illetve ennek a kapcsolatnak az ellentétes aspektusai. Az, ahogy csodáljuk és ünnepeljük a természetet a szépségéért és nagyságáért – másrészt pedig, hogy ennek ellenére tevékenységünkkel romboljuk, tönkretesszük.

Az installáció nemcsak azzal válik különlegessé, hogy a kétdimenziós kép kilép a térbe, hanem azzal is, hogy az alkotó a galériának otthont adó térre is reflektál. A címadó végtelen folyamat, azaz az alkotó soha le nem zárható témája, az ember és a természet kapcsolata ezúttal a tárlat közvetlen környezetére reflektál. Čorejová erős szimbolikával dolgozik, miközben a zsidó vallás hagyományaiból is merít.
Ahhoz, hogy a zsinagóga padlóján elhelyezett négyzetek összeálljanak egy egésszé, rá kell találnunk arra a pontra, amely a megfelelő szemszöget nyújtja. Ez a pont a zsinagóga emeleti terében van: fentről szétnézve fejthetjük meg a képet, amely egy olvadó jéghegyet ábrázol. A képen egy különleges medencében elhelyezve láthatjuk a jéghegyet. Ez a medence nem más, mint a mikve, a zsidó hagyomány szerint a rituális tisztítófürdők helye. A zsidó törvények szerint a mikve az a hely, ahol a nők a menstruációjukat követően és szülés után merültek alá, és egyben az a hely, amely az elcsendesülést, az elmélkedést, az átalakulást szimbolizálja.

Nem véletlen, hogy az olvadó jéghegy pont az emeleti galériából tárulkozik fel a látogató számára, hiszen a zsinagógában az emeleti rész volt a nők számára kijelölt hely.
Az olvadó jéghegy, a természet pusztulása így olyan motívummá válik, amelyet a nők érthetnek, érezhetnek át leginkább – utal rá az installáció.
Čorejová ezzel természetesen arra az ősi szimbolikára is reflektál, amely a női testet a Földdel vonja párhuzamba. A Föld – amely számos kultúrában Földanyaként jelenik meg – női tulajdonságokat testesít meg, mint a termékenységet és a táplálék nyújtását, illetve a növekedést.

A Jéghegy című installációt számos kisebb, falra akasztott rajz egészíti ki. Az emeleti részen láthatóak kifejezetten a tárlatra készültek, de látunk itt néhány képet Čorejová Podľa… című ciklusából is. Az utóbbiakon Čorejová ismert szobrokat, építészeti motívumokat vagy kulturális szimbólumokat bont elemi formákra. Čorejová a közelmúltban sokat foglalkozott Szlovákia kulturális és építészeti örökségének hanyatlásával, melyek itt a természet pusztításával állnak párhuzamban. A szétmálló műemlékek és az olvadó jéghegy nevezője közös: hanyagságunk és felelőtlenségünk.
De legyen végszó az ellenpélda.
Az olvadó gleccser az At Home Galériában elhelyezve pozitív üzenetként is dekódolható, hiszen a galéria épülete egy olyan műemlék, amelyet egy kreatív víziónak köszönhetően sikerült megmenteni.

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.