A könyvek a gyerekekkel és a gyerekkorral kezdődnek – üzeni az Ünnepi Könyvhét

kép

Csütörtökön megkezdődött a 96. Ünnepi Könyvhét Budapesten és vasárnapig tart – hangulatjelentés az első napot követően.

Hogyan lehet rábírni a mai kor emberét, hogy scroll helyett könyvet lapozzon? Hogy ne szóródjon szét a figyelme ezerfelé, hanem képes legyen a kezében tartott kötetre fókuszálnia? Hogy egyáltalán kezébe vegye a könyvet?

Sem a szerzők, sem a kiadók dolga nem könnyű. Nem csak az olvasók figyelméért kell megküzdeniük, hanem kőkemény gazdasági kihívásokkal is szembe kell nézniük. A könyvek megjelentetése egyre nagyobb költségeket emészt fel. Emellett, lehet bár magas egy szépirodalmi értéke – ha nem áll mögötte hangsúlyos marketing, szinte bizonyos, hogy elveszik a könyvpiacon.

És akkor még nem is említettük a magyar könyvpiac specifikus helyzetét – azt, hogy hogyan érinti a könyvkiadást a kötött ár, az úgynevezett „gyerekvédelmi” törvény, a könyvek lefóliázása. „Aki a könyvek ellen harcol, az előbb-utóbb emberi közösségek ellen is fog“ – hangzott el a csütörtöki ünnepi megnyitón Karácsony Gergely főpolgarmástertől.

Forgalmas városi utca kávézókkal és árnyékot adó ernyős teraszokkal, körülvéve elegáns épületekkel

Az Ünnepi Könyvhét forgatagát járva mindezek ellenére mégis azt érezni, hogy az olvasás trendi dolog. Hogy az olvasás olyan szabadságot ad, amelyet nem tud helyettesíteni a virtuális tér, hiába az egyszerűbben, az olcsóbban vagy ingyenesen elérhető tartalmak tengere. Hogy azért mennek az emberek kedvenc íróikkal, költőikkel találkozni a könyvhétre, mert érdekli őket, hogy hogyan gondolkodnak ma azok, akik nem csupán tetszetős fotóval vagy hangzatos bejegyzéssel keresik a figyelmet, hanem akik keményen megdolgoznak a figyelmünkért. Akik hosszú hónapok, évek energiáját, kutatómunkáját és szaktudását helyezik abba, hogy átadják üzenetüket.

Az olvasásra nevelés a picikkel kezdődik, ezt pedig a kiadók is egyre inkább tudatosítják – nem csoda, hogy az Ünnepi Könyvhét jelentős részét foglalják el gyerekkönyvek a Duna-korzón. Nagy öröm végiglapozni az innovatív szellemű gyerekkönyvkiadók kínálatát – az esztétikus kivitelézésű, igényes nyelvezetű, ötletes vizualitással rendelkező köteteknek talán még soha nem volt ekkora felhozatala. A Vigadó téri színpadon pedig számos gyerekelőadást, gyerekkönyv-bemutatót tartanak, úgyhogy azok is jól érezhetik magukat, akik kicsikkel érkeznek a könyvhétre.

Egy színpadon álló személy, mögötte piros-fehér csíkos háttér.

De a gyereklélek a kortárs, felnőttekhez szóló irodalom kiindulópontjául is szolgál. Helyesebben szólva: gyerekkor nélkül nincs irodalom – erről tanúskodott az egyik legnépszerűbb kortárs író, költő, Lackfi János nyitószövege is, aki szerint a gyerekkor – beleértve szép emlékeit és traumáit – az irodalom origója. „Mert minden a gyerekkorral kezdődik, annak szörnyűséges csodáival“ – írja, mondja Lackfi Sós kávét kortyolva című szövegében, melyet a Könyvhét megnyitójaként hallhattunk,  

mert gyerekkor nélkül nincs irodalom, suttogja Proust úr madeleine-jét teába mártva, nincs-nincs nyeríti delejes révülettel Hrabal úr, elmentünk jégnézőbe nagyapámmal, teszi hozzá García Márquez úr, ábrándos diólevelek koppannak az árnyas járdákon, mélázik Gyula úr, mert utazunk, mert mind gyerekkorban utazunk, kész szerencse, kész szerencsétlenség, hogy csodásan szörnyű és szörnyűségesen csodás gyerekkorunk volt.

Írni (és, egészítsük ki, élni) tehát csak az tud igazán jól, aki képes táplálkozni a gyerekkorából. Ha valaki jól bánik a múltjával, az szép kort is megérhet – ilyen maga az Ünnepi Könyvhét is, amely a 96. évfolyamát nyitotta meg csütörtökön. Az esemény idén egyébként is a kerek és félkerek évfordulók jegyében zajlik, hiszen a legfontosabb, legnagyobb múlttal rendelkező magyar kiadók közül a Magvető és a Corvina Kiadó a 70. születésnapját ünnepli, a Móra pedig a 75.-et. Egy szomorú évforduló is az idei: Esterházy Péter nemrég lett volna 75 éves. Ő mondta a könyvhéttel kapcsolatban a mára szállóigévé vált két mondatot: 

nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak és nem autók. Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.

Galéria

S ha már nagyok és kicsik: a nagyok, azaz a befutott, nagy múlttal rendelkező kiadók mellett érdemes odafigyelni a könyvpiac kisebb, ámde nem feltétlen a kitaposott ösvényt járó, innovatív szereplőire sem. Ne felejtsük felkeresni a hazai irodalmárokat és művészeket tömörítő Bázis Egyesület standját sem (Duna-korzó, K30-as stand). A standnál péntektől vasárnapig dedikálnak a Bázis-tagok, az egyesület programjairól itt írtunk korábban. 

Pénteken egy friss Grendel-kötet bemutatóját tartják a Vörösmarty téri színpadon, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának kötetei pedig a 76. számú standnál találhatóak – itt szombaton 11 órától dedikálnak a Szlovákiai Magyar Szépirodalom 2025 című antológia szerzői.

Egy szabadtéri könyves stand, ahol emberek könyveket nézegetnek és vásárolnak.

Találkozzunk minél többen a könyvhéten!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?