„A költőt nem választják”

„ĺrót nem írószövetség tesz íróvá. Ez maszek foglalkozás, szoktam mondani.” Fotó: Internet Ön Kossuth- és Herder-díjas költő. Milyen érzés volt, amikor annak idején megkapta ezeket a rangos elismeréseket?

Örültem. Farizeusság volna azt állítani, hogy a díjakkal járó összeg nem segített a sok nélkülözés után. Ám vallom, hogy szerencse dolga is, ki kapja a díjakat. Legalább tíz kollégám ugyanúgy megérdemelte volna a Kossuth-díjat. A díjak odaítélése mindig szubjektív. A szomorú az, hogy a Herder-díjra 1987-ben terjesztettek fel először, és otthon azonnal elkezdődött a fúrás, 1991-től pedig Magyarországon is. Közben az országok szaporodtak, Csehszlovákia is szétvált, de a díjak száma nem nőtt. Hét díjat osztottak ki Észtországtól Görögországig. Finoman mondva ilyenkor lobbizás folyik. 1995-ben döntöttek úgy, hogy se nem anyaországi magyar, se nem román, hanem romániai magyar, azaz én kapom az elismerést. És hány olyan nagy költő van, aki nem kapott semmilyen kitüntetést! A díjak huszadik századi termékek, és neves költőink, Balassi Bálinttól Ady Endréig, nem kaptak díjakat. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy a sárbogárdi iskola díszpolgára lettem. A nagy belvízkor a gyerekek lemondtak a fagyiról, kóláról és tombolán, mert ilyen polgári világ van, nyerhettek tőlem könyvet. Az összegyűlt pénzt a legszegényebb belvízkárosultaknak adtuk. Hetvenezer forint gyűlt össze. A tetőfedő, a kőműves, az ács kft. is elszégyellte magát, és ők is jótékonykodni kezdtek. Az irodalmi közhivatalkodásnak ez a legfőbb értelme.

Tagja volt a Romániai ĺrók Szövetségének, de kilépett. Mi volt ennek az oka?

1987-ben meghívtak Hollandiába egy nemzetközi költőtalálkozóra, de a szövetség nem adta hozzájárulását. ĺgy hát emberi és nemzetközi jogaim lábbal tiprása miatt kiléptem, párttag nem lévén, az egyetlen szervezetből, amelynek a tagja voltam. Azóta sem léptem vissza. A Magyar ĺrószövetségnek csak tiszteletbeli támogató tagja vagyok.

Semmilyen írószövetségnek nem tagja tehát?

Nem. Akkor szolidaritásból két román kollégám is kilépett velem. ĺrót nem írószövetség tesz íróvá. Ez maszek foglalkozás, szoktam mondani.

Mégis fontosnak tartja az írószövetségek létezését?

ĺrószövetségekét igen. De bennünket itt, Közép-Európában szovjet típusúakhoz szoktattak.

A fiatal és idősebb író- és költőnemzedék – ha beszélhetünk ilyenről – közti kapcsolatokat mennyire tartja fontosnak?

Nagyon jóban vagyok az otthoni és a magyarországi fiatal költőkkel is. És azon az elven vagyok, hogy támogatni kell őket. Az én koromban már nem illik támogatva lenni. Ha valamire rátarti vagyok, akkor az az, hogy volt régen a három T: Tiltott, Tűrt és Támogatott, és én eljutottam a tűrtig. Támogatásra hála istennek nem szorulok. Az angol kötetem is támogatás nélkül jelent meg.

Minisztériumi támogatás nélkül?

Mindenféle támogatás nélkül. A kiadó adott rá pénzt. Nekem nem fizetett, csak tiszteletpéldányokkal, de ennek is örülök. A fiatalokat azonban támogatni kell. Nekik meg kötelességük olyat írni, hogy hozzájáruljanak a nemzeti és világirodalmi alaphoz. Ha bölcs volna a könyvkiadás, a magyar és a világirodalom eltartaná az utána jövőket. Ez történelmi konstelláció kérdése is, az olvasók hűsége is megcsappanóban lehet. A korral haladva ezért már a harmadik CD-m jelent meg.

Színészek mondják a verseit?

Nem, én szavalok.

Hány nyelven jelentek meg a művei?

Finnül, észtül, németül, franciául. Románul három, angolul négy kötetemet adták ki. Portugál antológiában hárman szerepelünk: Kassák, Pilinszky és én. És sok külföldi folyóiratban láttak napvilágot verseim. De a költészet csak egy-egy nyelv számára készül. Ezt egyszer és mindenkorra vegyük tudomásul. A pécsi Jelenkornál tavaly megjelent Felemás őszi versekben van az én kátém is egyben: „egyetértettünk abban hogy a költészet akárcsak a szerelem egy ember dolga azé aki szeret senki sem követelheti meg attól akit szeret hogy az viszontszeresse őt ha viszontszeretik örvendetes sőt boldog állapot de köztudomásúan a boldogtalan szerelmekből is szoktak sőt azokból szoktak nagy katartikus erejű művek születni senki nem kényszerít senkit sem arra hogy írásra adja a fejét ha arra adta vállalja ami vele jár de ha a tőle származó lelki haszon fejében tisztességesen eltartja a közönsége a népe az olvasói a hallgatói mindkét félnek becsületére válik a költőt nem választják kiválasztódik a költő vissza sem hívható le sem váltható kitüntethető megalázható mellőzhető elhallgatható lehallgatható elhallgattatható bezárható felköthető de és ez számára maga az üdvösség nem csak halála után életében is feltámasztható a költő a szeretet nem nyugdíjazható napszámosa és a nyelvnek síron túlig tartóan elkötelezettje egyébként testi mivoltában éppen olyan gyarló sérülékeny romlékony és romlandó s talán elviselhetetlenebb mint embertársainak nagy része rátarti de kivált másokat népeket nemzeteket le nem gőgöl önmagával állandóan elégedetlen”.

És mit üzen a kezdő íróknak?

Ennyit, semmi többet.