A hitet mint eleven valóságot, élni kell

Az ünnepi hangulatú, formagazdag, tartalmas társalgás tegeződve történt, „hiszen a Jóistent is tegezzük”. Az idős, bölcs testvér humoránál volt. És elemében. Elemi erejű „explodálásai”, szellemes sziporkái kacagásra kényszerítették a publikumot. Még többször csendre, mely többet mondhat bármelyik prédikációnál. Utóbbiért elnézést kért, noha mindez inkább tűnt műhelybeszélgetésnek, semmint hegyi beszédnek.

A komáromi katedrán Asztrik apát akkor sem feszült meg, mikor személyes húrok pendültek. Megköszönte a provokatív kérdéseket, majd megosztotta velünk, miért lett a sokszínű család „emlék-Imréje”, miért lehetett „veszélyeztetett gyermek”, miként esett meg, hogy ő volt a polgári tanú szülei újraházasodásánál, s hogy mit jelent soproni bennszülöttnek lenni. S valamiféle ötvözetnek: horvát és sváb gyökerekkel, bakonyi szlovák szálakkal, a harmincas években magyarosított vezetéknévvel... Ezért – sajátosan magyar betegség – hol liberálisnak, hol zsidónak bélyegezték, mert csak az lehet, ha vitte valamire. Származásának és örökségének minden cirádáját magával vitte, mikor „kidobták a placcra”, a szocialista szürkeségbe. Abból merített erőt ahhoz is, „hogy ismét hegyi patak lehessen a keresztény eszme, és ne állóvíz”. A rend – miután átvezettetett a vörös tengeren – megújulásának munkásaként 1991-től 27 éven át azon fáradozott, hogy szívóssággal megteremtse és átmentse azt az anyagi bázist (borászat, kertészet, sörfőzés, turizmus...), mely létezésüket biztosíthatja. A mozaikról mozaikra megvalósuló autonómiával és autarkiával, e sajátos különutassággal „megfér” az oktató-nevelői szolgálat: az iskola, a kórház, a lelkipásztorkodás...

Egészséges alapállás(á)nak tartja, hogy a párbeszéd egyháza nem favorizálhat politikai pártokat. A szexuális abúzus elkenéséről pedig szó sem lehet! Nem ülhetünk fel szedett-vedett szólamoknak és pofátlan provokációknak, nem vehetünk részt áldozati versenyekben, merjünk kritikusak lenni, némi történelmi tudással, tárgyilagossággal és tapasztalattal, józan ésszel és pragmatizmussal keressük az új megszólalási lehetőségeket! Nem hülyíthetjük egymást, egy kor lejárt – noha rendszerek ismétlődnek –, tudomásul kéne venni, merre, hogyan tovább. Az egyház is egy élő sejt, melynek be kell illeszkednie az őt befogadó világba, ott kell fejlődnie. „Konzervatív a fenéket!” Nem kultúresemény, hanem a hit eseménye. Ne bálványokat imádjunk, ne szenteskedjünk és tömjénezzünk, hanem tapasztaljuk meg a belső szabadságunkat. És egyezzünk ki a múlttal! Béketűréssel keressük a kiengesztelődést, a megbékélést, ha már ideszorultunk a Kárpát-medencébe. Eleven köve(te)k módjára.