A Hagyományok Háza belföldi programjai

Alekszej Navalnij

A vészterhes időszak után a Hagyományok Házában is a nyári programszervezések kerültek reflektorfénybe. A belföldi eseménynaptárban minden hagyománytisztelő megtalálhatja a kedvére való tartalmas szórakozást.

A pandémia időszakában a Hagyományok Házában is elmaradtak az évek során népszerűvé vált programok, így a nyári találkozók különösen nagy jelentőséget kapnak.

Az egyik legrangosabb eseménynek a Művészetek Völgye Fesztivál ígérkezik, a találkozót idén harmincadik alkalommal rendezik meg. A Hagyományok Háza együttműködése a Művészetek Völgyével 2015-re tekint vissza, amikor először nyitották meg az azóta nagyon népszerűvé vált FolkUdvart, ahol az idei vezérmotívum a „nőiség”, így a fellépők javarésze is a szebbik nem soraiból kerül ki. Az Udvar egész nap változatos programot kínál minden korosztálynak, lesz idén is tánc- és énektanítás, szabadegyetem Rosonczy-Kovács Mihállyal és Sándor Ildikóval, praktikák a néphagyományban, kézműveskedés, népmese és természetesen sok-sok jó koncert és táncház, éjjel pedig még közös karikázó is. A közreműködők, fellépők között megtaláljuk többek közt Petrás Máriát, Kocsis Enikőt, erdélyi mestereket és olyan kiváló énekeseket, mint például Bognár Szilviát, Lakatos Mónikát vagy Majorosi Mariannát. Idén új helyszínnel is jelentkezik a húszéves intézmény, a Hagyományok Háza Játéktérben kosaras körhinta, természetes anyagokból készült népi ügyességi játékok várják a kicsiket és nagyokat.

A Hagyományok Háza szintén új helyszínt avat a Balaton-felvidéki KŐFESZT műsorfolyamában augusztus 5-7. között. A fesztiválközpontot Kővágóörsön nyitják meg, a Hagyományok Háza Köveskálon egy iskolaudvarban rendezi meg a máshol már bevált fokudvar-programokat. Ismert, hogy sok művész és alkotó él e vidéken, közülük többekkel, például Navratil Andreával, Paár Julcsival és Fábián Évával találkozhat a közönség.

A tradicionális villányi Ördögkatlan Fesztivál augusztus elején, öt helyszínen folytatódik. A Hagyományok Háza a helyi németség egyik legszebb településén, Villánykövesden kapott feladatot. A találkozó idei hívószava a „népviselet korunkban”, így az Intézmény a nagyon népszerű „kis fekete” projektjét is népszerűsítheti a helyszínen. A jelenlevők saját maguk készíthetik el a kedvükre való ruha-kiegészítőket, a vállalkozóbb hölgyek pedig a nekik tetsző viseleteket is magukra ölthetik. A Teleki Ligetben gyermekprogramok várják napközben a legkisebbeket, az estéket színvonalas koncertek teszik vonzóvá.

A Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza az Anna-bál kísérőprogramjaként idén kilencedik alkalommal tartja július 27-28-án a Balatonfüredi prímásversenyt. Ebben az évben a klasszikus cigányzenei hagyományt folytató hegedűsök jelentkezését várják, a megmérettetésben újdonságnak számít az ifjúsági kategória. A legjobb produkciókból és a meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet a Gyógy téren felállított nagyszínpadon rendezik.

Nem hiányozhatnak a Hagyományok Háza programjai a legnagyobb országos népművészeti fesztiválról, a Mesterségek Ünnepéről sem, amelyet minden évben az államalapítás ünnepe köré szerveznek a Budai Várban.

A nyár zárásaként, szeptember 4-én a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum ad otthont a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának. Az egész napos vigalomban négy portán tizenkét zenekar áll színpadra, énektanítás, „összemuzsikálás”, szakmai fórum és népművészeti vásár teszi változatossá az együttlétet.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?