A filmvilág egyik leghosszabb és legtartalmasabb karrierje az övé: 95 éves Clint Eastwood

Clint Eastwood

Pályafutása rendkívül változatos: színészként westernnel kezdte, a rendezők közt a legidősebben kapta meg az Oscar-díjat. A díjra tizenegy alkalommal jelölték, de zenészként és zeneszerzőként is.

A koreai háború idején behívták, de a harctéren nem szolgált: amikor egy tengerbe zuhant repülőgépről öt kilométert megtéve tempózott ki a partra, úszó kiképzőnek tették meg. Leszerelése után Hollywoodban próbálkozott, de túl nagy ádámcsutkája miatt eltanácsolták. Végül bekerült egy westernsorozatba, a forgatási szünetekben Európába ruccant át filmezni.

A 193 centiméter magas fiatalemberre itt figyelt fel a rendező Sergio Leone, aki több spagetti-westernjének (Egy maroknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf) főszerepét osztotta rá, de Eastwood a Volt egyszer egy Vadnyugat harmonikás szerepét visszautasította. A rezzenéstelen arcú, szűkszavú, de gyors kezű pisztolyhős beindította amerikai karrierjét is, de nem hagyta magát beskatulyázni, játszott háborús filmben (Kémek a sasfészekben, Kelly hősei), majd 1971-ben megtalálta Piszkos Harry.

Öt filmben játszotta el az öntörvényű, kíméletlen kegyetlenséggel igazságot osztó zsarut, Harry Callahant, aki a San Franciscót terrorizáló pszichopata nyomába ered. Az öt közül az egyik filmet meg is rendezte.

Eastwood 1971-től rendez, sokszor a főszerepet is magára osztja. A kamera másik oldalán még nagyobb sikereket könyvelhetett el. Túl a hatvanadik életévén kapta első rendezői Oscar-jelölését, amelyet azonnal díjra is váltott: a western műfaját megújító Nincs bocsánat című alkotásért 1992-ben a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is átvehette. 

Eastwood a főszereplő William Munny-t, az özvegy disznópásztort alakítja a filmben, aki azt hiszi, legjobb napjainak már vége - míg meg nem hallja, hogy 1000 dollár jutalmat tűztek ki egy szexmunkás arcát szétvágó férfi fejére. Eastwood az erőszakos férfiakat játszó múltjából merít, az alkotás irónia nélkül halad a végső leszámolás felé.

2005-ben ismét tarolt az egy bokszolónő tragikus végű pályafutását elbeszélő Millió dolláros bébivel, 74 évével ő lett a legidősebben kitüntetett Oscar-díjas rendező (a gálán ott ült 96 éves édesanyja is). 

A szív hídjai című érzelmes drámában Meryl Streep volt a partnere, majd a klasszikus film noir stílusban rendezett Titokzatos folyóért (2003) újabb Oscar-jelölés lett a jutalma. A második világháborús Ivo Dzsima-i csatát amerikai (A dicsőség zászlaja) és japán (Levelek Ivo Dzsimáról) nézőpontból is feldolgozta. 

A kamera mindkét oldalán állt a nagysikerű Gran Torinóban, amelyben egy zsémbes koreai veteránt alakított, aki különös kapcsolatba kerül bevándorló szomszédaival. Az Elcserélt életek című filmjében Angelina Jolie-t, a Nelson Mandeláról forgatott A legyőzhetetlenben Matt Damont és Morgan Freemant, az iraki háborúban szolgált legeredményesebb amerikai mesterlövészről szóló drámában Bradley Coopert is aranyszobrocskára jelölték. 

Ugyancsak megtörtént eseményeken alapult a Sully - Csoda a Hudson folyón című, egy Airbus utasszállító a New York-i folyóra történt szerencsés landolásáról forgatott Oscar-jelölt filmje, ahogy ezt követő több munkája is. A párizsi vonat arról a három amerikai fiatalról szól, akik 2015-ben megakadályoztak egy terrortámadást egy Amszterdamból Párizsba tartó vonaton, a Richard Jewell balladája című film pedig az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok drámáját eleveníti fel, amelyben a címszereplő biztonsági őrt, aki egy hátizsákba rejtett pokolgépet talál és segít több száz ember kimenekítésében, előbb hősként ünneplik, később azonban azzal vádolják meg, hogy ő lehetett az elkövető. 

2011-ben életrajzi drámát készített Edgar J. Hooverről, az FBI első igazgatójáról Leonardo DiCaprióval a főszerepben, majd 88 évesen, egy évtizeddel a Gran Torino után ismét egyszerre rendezett és játszott: A csempész című filmben a világ legidősebb drogfutárját alakította, a Cry Macho - A hazaút című filmmel (2021) pedig visszatért a western műfajához (utóbbiban egy kiöregedett rodeósztárt formált meg, akit felbérelnek, hogy keressen meg és vigyen át Mexikóból egy kamasz fiút a Texasban élő apjához).

Eddigi utolsó, Kettes számú esküdt című thrillerét, amely egy gyilkossági ügy tárgyalásáról szól, tavaly mutatták be a mozik. Az időskori alkotásaival beskatulyázhatatlanná vált művész musicalfilmet is rendezett, 2014-ben a Broadwayn is taroló Tony-díjas Jersey Boys musicalt vitte filmvászonra. Az 1988-ban a legendás dzsessz-szaxofonos Charlie Parker életútját bemutató Bird című alkotásért pedig Golden Globe-díjjal jutalmazták. 

Eastwood nagy dzsessz- és bluesrajongó, több filmjéhez maga szerezte a zenét (a Millió dolláros bébi zenéjéért Grammy-díjra is jelölték). Közismert kemény munkájáról, takarékos életmódjáról, valamint feltétlen megbízhatóságáról. Forgatáskor színészein a kevés sminket szereti, és pontos instrukciói alapján már az első felvételeket igyekszik rögzíteni. Összesen tizenegy alkalommal jelölték Oscar-díjra. Warren Beatty mellett ő az egyetlen, akit kétszer is a legjobb színész és a legjobb rendezés aranyszobrocskájára nomináltak ugyanazért a filmért (Nincs bocsánat, Millió dolláros bébi), s az egyetlen, aki - rendezésért - mindkétszer nyert is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?