A Dunartcom megmutatta Somorjának, hogy a kortárs művészet újraértelmezheti a tereket

A Munkácsy-díjas, Budapesten élő képzőművész, Mayer Éva tizenöt éve rendezi a Dunartcom Nemzetközi Művésztelepet Somorján. Fontos számára, hogy az itt létrejövő alkotások minőségi művek legyenek, a szimpózium pedig szakmai berkeken belül is jóhírnek örvend.

Mayer Éva szerint a művésztelep élvezi a helyiek támogatását, a somorjaiak pedig kíváncsiak a kortárs művészetre. Tegyük hozzá, a város is sokat köszönhet a művésztelepnek – például azt, hogy hogyan lehet újragondolni lepusztult épületrészeket.

Minek köszönhető, hogy ennyire fontosak a művésztelepek a képzőművészeti életben?

A művésztelepek kimondottan jellemzőek erre a térségre, Közép-Európára, és különösen az utolsó tíz évben váltak népszerűvé. Nagyon fontos, hogy közösségben gondolkozzunk és legyen egy közösségteremtő erő, a képzőművészet ugyanis eléggé magányos műfaj. Jellemzően mind a műtermünkben dolgozunk, és külső reflexiót akkor kapunk, amikor kiállítunk – alapvetően tehát egymástól eléggé elszigetelődve alkotunk.

A művésztelepeken pedig van egy aktív együttlét. Itt Somorján tíz napon át a 12-16 fős csapatunkkal együtt lélegzünk, rezgünk, szinte családként funkcionálunk. 

Rengeteget beszélgetünk a szakmai dolgokról, a galériarendszerekről, kiállításokról, megosztjuk egymással a tapasztalatokat. A közönség számára nyilvános szakmai prezentációs esteket szervezünk, ahol az alkotók bemutatják munkásságukat.A művésztelep zárókiállításán pedig a közönség megnézheti a szimpóziumon létrejött munkákat. Ezenkívül öcsém, Mayer József nagybőgőművész koncertet szokott szervezni a művésztelep programjaként. A tizenöt év folyamán ezidáig közel 75 szakmai programot valósítottunk meg.

Tehát fontos, hogy segítsék egymást az alkotók. 

A művészek munkájukkal, gondolkodásmódjukkal hatással vannak egymásra, ezek az élmények pedig közvetve a későbbi szakmai megjelenéseikben, témáikban és kiállítási lehetőségeikben is megjelenhetnek. Az itteni munkáikat továbbviszik kiállításokra, esetekben külföldre is, így a művésztelep jó hírét is továbbviszik.

Nagyon jó azt látni, hogy a kapcsolódásokból milyen további kapcsolódási rendszerek alakulnak ki. A tizenöt év során közel kétszáz alkotó vett rész a somorjai művésztelepen, tizennyolc országból. Közülük többen szerveznek művésztelepeket a saját országukban, így nem ritka, hogy máshol is találkozunk. Nekem ez külön boldogság, mikor látom, hogy egy művésztelep ugyan véget ér, de elkezdődik egy új történet, létrejön valami új. Azt is látjuk, hogy egy-egy művészben elindul a téma, amit itt vetünk fel, a későbbi munkáiban is fellelhetőek lesznek hasonló gondolatok.

Mondhatjuk azt, hogy az új közeg is inspiráló?

Amikor művésztelepre megy az ember, visz magával anyagot, de az egész műtermet nem tudja bepakolni a kocsiba. Így tehát rákényszerül, hogy új módszerekkel kísérletezzen. És ott a genius loci, a hely szelleme: milyen tárgyakat, gesztusokat találsz egy közegben, hogyan kapcsolódsz ezekhez? Ezek mind ilyen szép kis finomságok, amik beépülnek egy-egy munkába, akár új sorozatra is ösztönzik az alkotót. Sokszor látjuk azt, hogy valaki egy művésztelep hatására kezd kísérletezni új technikával, olyannal, amelyről előzőleg nem gondolta volna, hogy használni fogja. Kilép a megszokott komfortzónájából, elengedi a megszokott sémákat.

A művésztelepen keletkezett alkotásokból minden évben létrejön egy kiállítás. Azt követően mi lesz a sorsuk?

Gyűjteményt építünk, ezt pedig kiállításokon mutatjuk be. 2016-ben a művésztelep öt éves gyűjteményéből egy válogatást mutattunk be a budapesti MAMÜ-ben, egy évvel később egyedüli határon túli szimpóziumként vettünk részt a Műcsarnokban megrendezett 25 Symposion című kiállításon. 2019-ben ismét a MAMÜ adott otthont a gyűjteményünk bemutatására. Kiállítottunk már a Pozsonyi Magyar Intézetben (volt Liszt Intézet – szerk. megj.), és a szentendrei MANK-ban is.

A tizenötödik évforduló alkalmából Budapestre szeretném vinni a gyűjteményt. Erre kell majd egy nagyobb teret találnunk, valamikor a jövő évben szeretnénk megtartani a kiállítást. Egy ilyen kiállításon a fővárosban mutatkozhatnak meg a művészek, munkájukat tehát megtekinthetik a szakmabeliek. 

Fontos, hogy egy minőségi gyűjteményi anyag jöjjön létre, amit később fel tudok vállalni, és olyan, amely egységet képvisel. 

Műfaji határokat nem adunk, a művésztelepen mindenféle műfajban dolgoznak a művészek. Előfordulnak efemer munkák, amelyek csak ott és akkor láthatóak, de animációs jellegű alkotás, installáció, helyspecifikus munka is volt már. Szerencsére nagyon jó híre van a somorjai művésztelepnek, többször meglepődöm, hogy hol ismerik.

Miben érzékelhető a gyűjtemény egységessége? Mi az itt létrejövő munkák közös nevezője?

Fogalmazhatunk úgy, hogy az elmúlt évadok során szakrális témák kerültek előtérbe, amelyek univerzálisan vannak értelmezve. Az első három évben a somorjai református templomban rendeztük meg a kiállításokat és az eseményeket, ahol két hónapig voltak láthatóak a művek. Egy kilencedik századi templomról van szó, Csallóköz legrégebbi templomáról. Az első néhány évben nem voltak pályázati lehetőségeink – a közösséghez tartozó családok dobtak össze pénzt, én saját munkákat adtam cserébe. Így tudtunk indítani. Én ugyan nem vagyok református, de egy igazán támogató közösségre találtunk rá. Ők és a város végig segítenek minket.

A templomban az volt izgalmas, hogy hogyan tudjuk a kortárs nyelvezetet egy szakrális térbe beintegrálni. Egy olyanba, amelynek van egy aktív vallásos közössége. Nagyon nyitottak voltak az alkotók is, helyspecifikus munkákkal is reagáltak a környezetre.

Innen, tehát szakrális tematikából indult a művésztelep. Szerettünk volna adaptálódni ehhez a térhez, így a művésztelep hívószavai is szakrális jellegűekké váltak már a kezdetekkor. 

A művésztelep későbbi témáinál is fontos szempont volt, hogy minden meghívott alkotó szabadon tudjon kapcsolódhasson a hívószavakra. Hiszen más-más vallású, kultúrkörből származó vagy akár nem hívő alkotókat invitálunk meg, ettől válik igazán izgalmassá a közös gondolkodás. Mindenki behozta a saját személyes vagy kollektív tapasztalatát. 

A templom felújítása miatt új helyszínt kellett keresned.

Három évig állítottunk ki a templomban, majd a Korona udvart kezdtük használni. Az pedig egy deszakralizált tér, amely akkor már régóta használaton kívül volt. A katolikusok tulajdonában lévő fele fel volt újítva, a másik része pedig omladozott, mert a városnak nem volt anyagi fedezete a felújításra. 2014-ben állítottunk itt ki először. Sok helyspecifikus munka készült, bevetítettük a tereket animációkkal, videó mappingeket készítettünk. Nagyon jó hangulata volt, így, romos állapotában is megláttuk benne a lehetőséget. Mi voltunk az első egyesület, akik használni kezdtük és felfedeztük kulturális célból.

Eleinte egyszeri, egynapos kiállításokat tartottunk itt, akkoriban a Szent István Napok rendezvény keretén belül tartottuk a művésztelepet. Aztán jött a vírushelyzet, felújították az első majd a második emeletet.

Ennek az előmozdításában tehát a művésztelep sikere is közrejátszott. 

Jó érzés számunkra is, hogy onnantól kezdve, hogy használatba vettük a Korona Udvart, más egyesületek is felfedezték. Bárdos Gábor, a volt polgármester mondta az egyik kiállításon, hogy sosem gondolta volna, hogy ilyesmire is ki lehet használni ezt a teret. Éreztük, hogy tényleg van értelme ennek a dolognak – újraértelmezni egy városi teret. A város végül Győrrel közösen megnyert egy pályázatot a felújításra.

Én pedig ebből írtam a doktori disszertációs témámat, hogy hogyan lehet a szakrális és deszakralizált tereket „újrafelhasználni.” A felújítás óta már hosszan látható a kiállítás. Idén is így van ez, két napra helyet adunk a Szérum fesztiválnak, aztán ismét visszahelyezzük a kiállítást, általában decemberig látogatható.

A kiállítótér közös helyszínén kívül pedig van egy tematikus hívószava is a művésztelep minden évadának.

Idén ez a jelen kertje, de volt már remény, gondviselés, hullámhossz, belső utakon, fényküszöb. Ezek eléggé elvont témák, teret adnak a líraiságnak, sok irányba lehet mozdulni. 

Vannak olyan évadok, amikor hat-hét náció is részt vesz, van aki iszlám vallású, van, aki ateista. Mindenki más közegből jön, mégis van egyfajta egységesség, több a közös, mint ahogy azt gondolnánk.

Ez a tíz nap egyébként elég sűrű szokott lenni, prezentációkat tartunk, elmegyünk Pozsonyba kiállítást nézni. Ami nagyon fontos a részt vevő művészek számára az az, hogy értelmezhetővé váljon számukra a felvidéki, szlovákiai kapcsolódás. Sokat kérdeznek, érdekli őket az itteni helyzet.

A somorjaiak kíváncsiak arra, mi készül, milyen alkotások jönnek létre a művésztelep tíz napja folyamán?

Sokan szoktak eljönni a kiállításra. Amikor még a templomban tartottuk, az annyira újszerű gondolat volt, hogy tényleg rengetegen voltak rá kíváncsiak, tömve volt a templom.

Van ennek az egésznek egy nevelési jellege is persze. Kialakult itt egy közönség, akik évről évre eljönnek a kiállításra, kíváncsiak, nyitottak. A megnyitó után is sokan megnézik munkákat, és én valóban meglepődöm néha, hogy milyen sok helyről kapunk visszajelzést.

Mindemellett nagyon hálás vagyok a családom, szüleim, férjem és testvérem támogatásának, akik megteremtik a művésztelep fészkét és aktívan segítenek a szervezésben. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki a tizenöt év folyamán valamilyen módon segítette és támogatta a művésztelep létrejöttét és működését.

A 15. Dunartcom Nemzetközi Művésztelep alkotóiról és az itt létrejött alkotásokról (melyek a somorjai Korona Udvarban nyílt kiállításon tekinthetőek meg) rövidesen szintén beszámolunk.