150 éve született Thomas Mann

Nem volt tehetségtelen tanuló, de iskolai tanulmányai iránt teljes érdektelenséget mutatott. Az időszakról később így vallott:

Utáltam az iskolát, és követelményeinek végig nem tudtam eleget tenni. Mint környezetet megvetettem; zsarnokai viselkedését kritizáltam, és már korán szembekerültem szellemével, fegyelmével, idomítási módszerével.

1895 és 1897 között bátyjával, Heinrich Mann-nal Olaszországban éltek, hazatérésük után mindketten arra az elhatározásra jutottak, hogy további életüket teljesen az írásnak szentelik. 

Nézzük pályafutása legfontosabb szakaszait.

Friedemann úr, Tonio Kröger és a Buddenbrook ház

Korai alkotói korszakának első jelesebb terméke a Friedemann úr, a törpe című novelláskötet volt, amelynek darabjai a 19. század végi esztéticizmus mellett Schopenhauer és Nietzsche, valamint Wagner hatását mutatják. Legismertebb korai novellája, a Tonio Kröger 1903-ban született - a műben a művész és a polgár ellentétének feloldását kísérelte meg. 

Ugyanígy a művész-polgár problematika legátfogóbb és szinte tudományosan rendszeres megformálása az 1901-es A Buddenbrook ház, amely a személyes átélésen és a Mann-család történetén alapul, a regényben három generáció sorsát követhetjük nyomon a virágzástól a hanyatlásig. A regény - valószínűleg az író szándéka ellenére - gyengéd, bánatos elégia a régi polgári erények elenyészéséről. 1929-ben A Buddenbrook házért elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. 

A művész és a társadalom

1912-ben készült el egyik legremekebb novellája, a Halál Velencében, amelyben Mann ismét visszatért a művész-problematikához. A regény tele van utalásokkal az ókortól kezdve, különösen a görög ókorra és a 18. századi német irodalmi, művészettörténeti, zenei, képzőművészeti művekre.

Ebben az időszakban népszerű volt a klasszikus istenségek kortárs környezetbe helyezése. Mann fő forrásai egyrészt az erotikus szerelem és a filozófiai bölcsesség kapcsolata Platón műveiben, másrészt pedig Apolló, a visszafogottság és a formák alakításának istene, valamint Dionüszosz, a mértéktelenség és a szenvedély istene közötti nietzschei ellentét. A műből 1971-ben Luchino Visconti rendezett emlékezetes filmet Dirk Bogarde főszereplésével. 

A varázshegy

1919 után keletkezett esszéi, mint a Goethe és Tolsztoj, vagy A német köztársaságról, azt mutatják, hogy az író, ha lassan is, kezdte elfogadni a demokrácia alapelveit. Művészileg ez a változás az 1924-es A varázshegy című regényében vált észrevehetővé.

Az eredetileg szatirikus regénynek indult mű egy tüdőszanatóriumban játszódik, amelynek beteg, halálraítélt, vegetáló világa a század eleji Európa polgári társadalmát példázza.

A világháború azonban - amelynek hadszínterén a főhős, Hans Castorp eltűnik - elsodorja az egész beteg, pusztulásra érett világot, s egy új, életképesebb világ ígéretét villantja fel.  

A nagy regények és Mario és a varázsló

Thomas Mann 1929-ben A Buddenbrook házért megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Írói pályáján ezután a nagy regények sorát csak ritkán szakította meg egy-egy elbeszélés vagy kisregény, mint például az 1930-as Mario és a varázsló, amely – áttételesen ugyan – azt sugallja, hogy a fasizmussal szemben a passzív ellenállás eredménytelen. 

Ebben az időszakban Mann a polgári humanizmus megteremtésének alapját egyre inkább a népek fasizmusellenes együttműködésében látta. 1930-ban például Szózat az értelemhez címmel előadást tartott Berlinben, ahol felszólította a művelt polgárságot és a szocialista munkásosztályt, hogy alkossanak közös frontot a nácik emberellenes fanatizmusa ellen. 

A náci hatalom idején

Amikor 1933-ban Hitler hatalomra került, Mann éppen külföldi előadókörúton tartózkodott, s gyermekei és barátai tanácsára úgy döntött, nem tér haza Münchenbe, néhány évig Svájc lett az otthona. A náci rezsim 1936-ban megfosztotta német állampolgárságától, s a Bonni Egyetem is visszavonta tőle a díszdoktori címet. 

Még 1933-ban kezdett hozzá a József és testvérei című tetralógia megírásához, amelynek utolsó darabja 1943-ban készült el. A bibliai történet feldolgozásában a mítoszból kialakuló történelem kezdetét, a humánus Isten születését ábrázolta. A tetralógia írása közben készült el a Lotte Weimarban című regény, amely Goethe naplójának egy rövid epizódját idézi fel. 1938-ban Amerikában telepedett le, előbb Princetonban, majd Dél-Karolinában élt, 1944-ben amerikai állampolgár lett. 

1943-ban kezdte írni a Doktor Faustust, amelyben zeneszerző főhősének zenéjével mintegy "elbeszéli" korának tapasztalatait, az 1930 előtti két évtized német kultúrájának csődjét, a klasszikus humanizmus vereségét.

Utolsó epikai művei, A kiválasztott című regény, A megtévesztett című elbeszélés és az életművet lezáró, befejezetlenül maradt regény, az Egy szélhámos vallomásai már kevésbé intenzív alkotások, ám még így is a remekművek sorába tartoznak.

Mann az ötvenes évek elején visszatért Európába, Svájcba, s ugyanolyan rendszerességgel, alapossággal dolgozott, mint addig mindig. Nyolcvanéves korában, 1955. augusztus 12-én hunyt el Zürich mellett, világszerte úgy búcsúztatták, mint a kor legnagyobb íróját.