Brüsszel. Az Európai Bizottság tegnap javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal, valamint Horvátországgal. Az EB emellett támogatta Románia és Bulgária 2007-ben történő csatlakozását is.
Zöld út Ankarának – szigorú feltételekkel
A bizottság hárompontos stratégiát javasol a tárgyalások megkezdéséhez. Eszerint egyrészt erősíteni kell az együttműködést a török reformfolyamat további támogatására, másrészt a tárgyalásokat a török csatlakozás kihívásainak megfelelően kell lefolytatni, harmadrészt pedig a politikai és kulturális párbeszéd kibővítését javasolják, hogy közelebb hozzák egymáshoz az EU-tagállamok lakosságát és a török népet. Az EB egy hatástanulmányt is bemutatott, amelyben azt vizsgálták, milyen hatással lesz a török csatlakozás Európára. Ennek készítői arra a következtetésre jutottak, hogy ha jól bonyolítják le a folyamatot, az mindkét fél számára fontos lehetőségeket biztosít. A csatlakozási tárgyalások megkezdése ugyanakkor egy igen hosszú folyamat kezdete lesz. Az eddigi nyilatkozatokból az derül ki, hogy még legalább 10 évbe telik, mire Törökország ténylegesen is csatlakozhat, és várhatóan akkor is csak különböző megszorításokkal.
Az EB tegnap támogatásáról biztosította Románia és Bulgária uniós csatlakozását is. A brüsszeli jelentés egyebek között kimondja: Románia és Bulgária 2007. január elsején csatlakozhat az EU-hoz, ha végrehajtja az előirányzott reformokat. Az EB tegnap azt is javasolta az EU állam- és kormányfőinek, hogy 2005 elején megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal. Ezt Verheugen jelentette be.
Törökország reméli, hogy a jövő év első felében megkezdheti uniós csatlakozási tárgyalásait és azokat „ésszerű határidőn belül” le is zárhatja – jelentette ki a török kormányfő. Recep Tayyip Erdogan ezt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi tanácskozásán hangsúlyozta. Elismerte, hogy Törökország uniós csatlakozása nem máról holnapra fog megvalósulni. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.