Zelenszkij reméli, hogy nem csökken az Ukrajnának nyújtott támogatás

Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az izraeli–iráni konfliktus miatt nem csökken az Ukrajnának nyújtott nyugati segítség.

Zelenszkij úgy vélte, a Kijevnek nyújtott segítség rovására nőhet az Izraelnek nyújtott támogatás.

„A tettrekészek szövetsége lassulóban van (…). Ez a helyzet megmutatta, hogy Európa még nem döntötte el a maga részéről, hogy teljességgel Ukrajna mellé áll-e az Egyesült Államok nélkül is” – jelentette ki Zelenszkij.

Az ukrán elnök az X-en azt hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok és Oroszország közötti párbeszéd hangneme túlságosan békülékeny.”

„Legyünk őszinték: ez nem fogja megállítani Putyint. Hangnemváltásra van szükség” – jegyezte meg, a Moszkva elleni szankciók szigorítását szorgalmazva.

Zelenszkij egyben kijelentette, hogy megállították a Szumi megyei orosz offenzívát. Oroszország ugyanakkor azt jelentette be, hogy előző nap egy újabb települést foglaltak el a megyében.

Zelenszkij szerint a dél-oroszországi Kurszk megyei ukrán betörés miatt Oroszország kénytelenek volt kettéválasztani a Szumi megyét támadó erőket, és a kurszki ukrán támadás megakadályozta őket a gyorsabb előrenyomulásban Szumi megyeszékhely felé. Mint mondta, Moszkva mintegy 53 ezer katonát csoportosított át Szumi irányába.

Az orosz erők jelenleg mintegy húsz kilométerre tartózkodnak Szumitól. Szombaton bejelentették, hogy elfoglalták Zelenij Kut települést a kelet-ukrajnai Donyeck megyében.

Az ukrán elnök azt is mondta, hogy az ukrán csapatok fenntartották a védelmi vonalaikat a több mint ezer kilométeres frontvonal teljes hosszán, és hogy az orosz erők nem hatoltak be Dnyipropetrovszk megyébe, amelyet Moszkva szerint június eleje óta támadnak.

Volodimir Zelenszkij a részletek kifejtése nélkül azt is megjegyezte, hogy Ukrajna „ballisztikus rakéták sorozatgyártásán dolgozik”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?