WHO: erősen spekulatív lenne azt állítani, hogy a vírus nem Kínában jelent meg

koronavírus kína

Erősen spekulatív lenne az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részéről, ha azt állítaná, hogy a koronavírus nem Kínában jelent meg tavaly decemberben - jelentette ki pénteki genfi virtuális sajtótájékoztatóján Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója.

A SARS-CoV-2 nevű vírust először a közép-kínai Vuhanban egy élelmiszer-piacon azonosították.

Kína az állami média útján azt terjeszti, hogy a vírus külföldön már jelen volt, mielőtt Vuhanban felfedezték. Arra hivatkozva közlik ezt, hogy a koronavírust importált fagyasztott élelmiszerek csomagolásán is megtalálták, és tudományos folyóiratok szerint már tavaly Európában keringett - írta a Reuters hírügynökség.

"A közegészségügy szempontjából nyilvánvaló, hogy ott kell kezdeni a vizsgálódást, ahol az első humán fertőzéseket találták" - mondta a veszélyhelyzeti igazgató, hozzátéve, hogy a bizonyítékok később más helyekre vezethetnek.

Michael Ryan megismételte, hogy a WHO szakértőket akar küldeni a vuhani piacra a vírus eredetének bizonyítására.

Donald Trump amerikai elnök kormányzata azzal vádolta meg a WHO-t, hogy elfogult Kína javára, amit a szervezet többször is visszautasított.

A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is közölte, a koronavírus eredetéről Vuhanban kezdik meg a kutatást, utána folytathatják máshol.

 Még ha egyes országokban a koronavírus-fertőzöttek számának csökkenése is tapasztalható, továbbra is meg kell őrizni az éberséget - figyelmeztetett pénteken Genfben Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője.

"Nem szeretnénk azt látni, hogy a karantén után ellenőrzés alá kerül a vírus, majd újból karantén következik" - mondta online sajtóértekezletén az ENSZ szakosított egészségügyi szervezetének szakértője.

Több mint 61 millió igazolt fertőzöttet és több mint 1,4 millió halálesetet jelentettek a világban péntek estig a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

"Alacsony szinten tudjuk tartani a fertőzést" - mondta van Kerkhove, hozzátéve, hogy több tucat ország bizonyította be, hogy a járványt kézben lehet tartani, és meg is tették.

A WHO-nak szüksége van a klinikai adatokra és megfelelő gyártással kapcsolatos információra, hogy képes legyen értékelni a koronavírus elleni Szputnyik V orosz védőoltást - jelentette ki pénteken Genfben Mariangela Simao, a WHO főigazgató-helyettese.

Az orosz egészségügy-minisztérium szóvivője novemberben jelentette be, hogy a Szputnyik V vakcina hatékonysága meghaladja a 90 százalékot, de a folyamatban lévő klinikai tesztek helyett inkább az önkéntesek beoltásával kapcsolatos adatokra hivatkozott.

Kate O'Brien, a WHO immunizáló védőoltásokkal foglalkozó részlegének vezetője azt hangsúlyozta, hogy az ENSZ-szervezetnek nem elegendőnek csak a sajtóközlemények a koronavírus elleni védőoltások hatékonyságának, illetve az arra adott immunreakcióknak a felméréséhez.

Az AstraZeneca brit gyógyszergyár várhatóan újabb tesztelést végez, hogy felmérje a kisebb adagban adagolt védőoltása hatékonyságát - közölte a cég vezetője csütörtökön.

A WHO-szakértő tanulmányokra hivatkozva rámutatott, hogy a lakosság 60-70 százalékát kell védőoltással ellátni ahhoz, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.

O'Brien ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelenlegi világjárványban csak akkor fogják látni, hány százalékos átoltottságra lesz szükség, ha többet tudnak az eddig tesztelt vakcinákról.

Az elmúlt napokban az AstraZeneca, a Moderna, valamint a Pfizer és német partnere, a BioNTech közölte, hogy ígéretes eredménnyel tesztelték a Covid-19 elleni vakcinájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?