Vizsgálat Franciaországban Arafat halála ügyében

Párizs |

<p>Bűnügyi eljárást indítottak Jasszer Arafat palesztin vezető 2004-es halála ügyében kedden Franciaországban – közölték az ügyet jól ismerő illetékesek.</p>

A nyomozást a nanterre-i ügyészségen azután rendelték el, hogy a Palesztin Hatóság egykori elnökének özvegye, Szúha Arafat feljelentést tett ismeretlen személy ellen gyilkosság miatt. A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították a Párizs melletti Percy de Clamart katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt.

A vizsgálatot azután indították meg, hogy erősen sugárzó polóniumot találtak a volt palesztin vezető személyes tárgyain, ami miatt felmerült a mérgezés gyanúja.

A palesztin vezetők és Jasszer Arafat családtagjai meg vannak győződve arról, hogy a volt palesztin vezetőt megmérgezték.

A lausanne-i sugárfizikai intézet már bejelentette: ha megkapja az özvegy hozzájárulását, szakértőket küld Rámalláhba, hogy ott megvizsgálhassák Jasszer Arafat földi maradványait, esetleges polónium nyomok után kutatva.

Szúha Arafat és a lánya, Zahva úgy vélték, hogy a vizsgálatot a francia nyomozó hatóságokkal együttműködve gyorsan kell lefolytatni.

Polóniummal mérgezték meg 2006-ban Londonban Alekszandr Litvinyenko volt orosz állambiztonsági tisztet is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?