Külföld

Vitás kérdésekről és globális kihívásokról tárgyalt a brit és az orosz külügyminiszter

Vitás kérdésekről, valamint globális kihívásokról, közöttük a koronavírus-járványról és az éghajlatváltozásról tárgyalt csütörtökön telefonon Dominic Raab brit és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brit és az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint.
MTI

2021. június 18. 07:15

Dominic Raab
- TASR/AP-felvétel

„Egy sor kérdést vitattak meg, amelyekben nagyban különbözik az Egyesült Királyság és Oroszország álláspontja, de szó volt olyan globális kihívásokról, mint a Covid-19 és az éghajlatváltozás a COP26 (klímavédelmi konferencia) előtt” – áll a brit külügyminisztérium közleményében.

A hét legfejlettebb ország Nagy-Britannia elnökletével tartott csúcstalálkozóján vasárnap felszólították Moszkvát, hogy „hagyjon fel a destabilizáló magatartásával és káros tevékenységeivel, és folytasson vizsgálatot az orosz területen történt vegyifegyver-használat ügyében” – emlékeztetett a telefonbeszélgetésről beszámolva a Reuters brit hírügynökség.

Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint Lavrov a telefonbeszélgetés során hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a brit vezetők hagyjanak fel az Oroszországgal szembeni vádaskodással. Az orosz fél szerint teljes egészében Londont terheli a felelősség a kétoldalú kapcsolatok nem kielégítő voltáért.

„A beszélgetés során megállapítást nyert, hogy nem kielégítő a kétoldalú kapcsolatok helyzete, amiért a teljes felelősség Londont terheli. Az orosz fél hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a brit vezetők hagyjanak fel a megalapozatlan, egyetlen ténnyel sem megerősített és provokatív kijelentésekkel a két fél közötti párbeszédben, valamint azt, hogy Londonnak feltétlenül vissza kell térnie a tisztelettudó és egyenjogú hozzáálláshoz” – olvasható a dokumentumban.

„Az, hogy az angolok csak olyan kérdéseket hajlandóak érinteni, amelyek Nagy-Britannia számára fontosak, nem elfogadhatók a rendes diplomáciai gyakorlatban” – hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.

A tárgyaláson megvitatták a 2015-ben Bécsben az iráni atomprogramról aláírt egyezmény, valamit a fehéroroszországi és ukrajnai helyzet kérdéseit.

A fehérorosz kérdés megvitatásakor Lavrov rámutatott az ország belügyeibe való külső beavatkozásról, illetve a Minszkkel való kapcsolatban a szankciók és a fenyegetés nyelvének alkalmazásáról való lemondás kétségbevonhatatlanságára – idézte a külügyminisztérium közleményét a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A vegyi fegyverek tilalmáról szóló egyezmény állítólagos megsértése is szerepelt a tárgyalás napirendjén, az ezzel kapcsolatos nyugati vádak kapcsán az orosz tárcavezető felvázolta a brit félnek a valós helyzetet az orosz közlemény szerint.

Lavrov és Raab előzőleg május 6-én tárgyalt telefonon egymással. A brit külügyminisztérium közleménye szerint a külügyminiszterek rövidesen ismét tárgyalnak egymással.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tuntike

Visszatérhet az ingyenes teszt

laboratórium

Az őssejtkezelés lehetőségei Szlovákiában

Kovács Imre

Elnémult forradalom

A csúcs: egy részleges arcátültetés

A csúcs: egy részleges arcátültetés

Digitális emlékezet – Nézőpontok

Digitális emlékezet – Nézőpontok

kfc

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.