Külföld

Veterán diplomaták térnek vissza a washingtoni külügyminisztériumba Joe Biden hivatalba lépésével

Joe Biden megválasztott elnök hivatalba lépésével az Obama-kormány több veterán diplomatája visszatér az amerikai külügyminisztériumba - derült ki Biden szombati bejelentéséből.
MTI

2021. január 16. 18:11

Joe Biden
- TASR/AP-felvétel

Az Antony Blinken vezette külügyminisztérium második embere külügyminiszter-helyettesként Wendy Sherman lesz, neki kulcsszerepe volt az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokon, amelyeken a 2015-ben kötött, hathatalmi megállapodást készítették elő.

A külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára az a Victoria Nuland lesz, aki az Obama-kormányzat idején külügyi szóvivőként, majd a minisztérium Európáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, előzőleg pedig a Bush-kormányzat idején NATO-nagykövet volt.

Polgári védelemért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkári posztra jelölte Joe Biden Uzra Zeyát, aki 2018-ban mondott fel a külügyminisztériumban, arra hivatkozva, hogy a Trump-kormány rasszista és szexista megfontolásokat érvényesít a külügyminisztériumi és nagykövetségi kinevezéseknél.

Biden kijelölt külügyminiszterét, Antony Blinkent kedden hallgatja meg a szenátus külügyi bizottsága.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltás

GALÉRIA + VIDEÓ: Torlódással ugyan, de elindult a tömeges oltás Dunaszerdahelyen

Igor Matovič

Matovič legszívesebben leváltaná Sulíkot

dac

Kalmár Zsolt: „Kisebbfajta döntő lesz ez a számunkra”

Ivan Korčok

Németországi kórházba szállítottak át szlovákiai koronavírusos betegeket

MMA: Tömött UFC-kártya

MMA: Tömött UFC-kártya

Alpesisí-vk – Shiffrin 69. sikere

Alpesisí-vk – Shiffrin 69. sikere

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.