London/New York/Bécs. Elnézést kért a végül hibásnak bizonyult iraki hírszerzési adatokért tegnap a brit kormányfő, aki azonban közölte, hogy a háborúért nem hajlandó elnézést kérni.
Veszélyes anyagok tűntek el
Ami a tömegpusztító fegyvereket illeti, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bármikor vizsgálhatja az iraki nukleáris létesítményekhez tartozó felszerelés hollétét Irakban. Ezt Rasád Omar iraki technológiai miniszter jelentette ki kedden a BBC-nek. Előzőleg a NAÜ vezetője levelet intézett a Biztonsági Tanácshoz, amelyben segítséget kért a szóban forgó anyagok és felszerelések felkutatásához és biztonságba helyezéséhez. A NAÜ szerint Irakban az amerikai csapatok bevonulása után nukleáris fegyverek előállítására alkalmas anyagok és felszerelések tűntek el, ezt azonban sem Bagdad, sem Washington nem vette észre. ENSZ-diplomaták nem zárják ki, hogy a felszereléseket maga az USA szállította el, de a NAÜ-t nem tájékoztatta erről. Mohamed el-Baradei, a NAÜ vezetője szerint műholdas felvételek azt mutatják, hogy egyes nukleáris létesítmények területén széles körű és látszólag szisztematikus leszerelés történt, néhol egész épületeket bontottak le, amelyekben előtte prezíciós felszereléseket tároltak. Az iraki technológiai miniszter kijelentette: nincs tudomása arról, hogy az al-Tuvaita kutatóközpontban épületeket romboltak volna le. Ezzel szemben nyolc épület átalakítása zajlik békés célú kutatóközponttá. „A hiányzó felszerelések a fosztogatók kezére kerültek röviddel az amerikai megszállás után, azonban a létesítmények őrzését gyorsan helyreállították” – hangoztatta a miniszter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.