Charlottesville.
USA: sorra döntik a szobrokat
Charlottesville. Nem szűnik a feszült, bekiabálásokkal és ökölrázásokkal kísért vita a virginiai Charlottesville város önkormányzati ülésén, pedig a város polgármestere megígér-te, a polgárháború déli szerep-lőinek emléket állító két szob-rot a városban eltávolítják.
Amikor a szélsőségesek tüntetésiről elhíresült város ülésén például Mike Signer polgármester szólásra emelkedett, valaki odakiáltotta neki: „Vér tapad a kezedhez!”, és a teremben magasba emeltek táblákat, amelyekre ugyanezeket a szavakat írták. A kedd óta tartó vitát a városháza előtti tüntetések kísérik, a tiltakozók a városvezetést okolják az augusztus 12-én elszabadult erőszakért, tagjainak lemondását követelik. Signer polgármester úgy döntött, hogy egyelőre nem eltávolítják, hanem letakarják a polgárháború két személyiségének emléket állító két szobrot.
Közben az Egyesült Államok több városában egymás után távolítják el a konföderáció és a polgárháború személyiségeinek szobrait. Az indulatok mélységét jelzi, hogy a Tennessee államban lévő Memphisben a tiltakozók az egyik polgárháborús katonai parancsnoknak, Nathan Bedford Forrestnek nemcsak a szobrát akarták eltávolítani, hanem a síremlékét is, neki is láttak a sír megbontásának. Forrestnek egyébként Tennessee államban több helyen áll emlékműve, a többi között az állam törvényhozásának épülete előtt is. A harag már túlzásokat is ölt, ugyanis Baltimore-ban aktivisták szétverték Kolumbusz Kristóf 1792-ben emelt emlékművét a rasszizmus elleni harc jegyében. Sokakat meglepő közleményt adott ki a Gettysburgi Polgárháborús Emlékpark vezetősége (a pennsylvaniai Gettysburgben volt az amerikai polgárháború legvéresebb ütközete 1863-ban, a csatát a háború fordulópontjának is nevezik). Az óriási emlékparkban az északi és déli csapatok katonáinak és vezetőiknek egyaránt emléket állítottak, és a park vezetősége közleményben tudatta: a déli katonák és parancsnokok szobrait nem távolítják el.
E témakörben újabb felmérés látott napvilágot: a megkérdezett amerikaiak 54%-a meggyőződéssel vallja, hogy a konföderációs emlékműveknek a helyükön kell maradniuk a köztereken is. A megkérdezetteknek csupán 27%-a áll ki amellett, hogy a szobrokat és emlékműveket valamennyi közterületről el kell távolítani. A felmérés szerint elsősorban a Demokrata Párt hívei és a kisebbségiek szorgalmazzák ezt.
Donald Trump amerikai elnök a charlottesville-i erőszakra adott válaszát védte és meghirdetett programja végrehajtását ígérte az arizonai Phoenixben megrendezett nagygyűlésen. Az elnök egy hete mindkét oldalt – tüntetőket és ellentüntetőket – egyaránt okolta a virginiai erőszakért, most viszont nem mondott olyat, hogy mindegyik oldal felelős volt a történtekért. „Én mindenkit szeretek az országban” – mondta, majd a sajtót hibáztatta, amiért szerinte félremagyarázták a szavait. „Nagyon tisztességtelennek” nevezte a médiát, megnevezve a The New York Times és a The Washington Post című lapokat, valamint a CNN hírtelevíziót. A médiát tette felelőssé az elnök az országban tapasztalható megosztottságért is, mert „megpróbálják letagadni történelmünket és örökségünket.” (MTI, 444.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.