Uniós biztos: az Európai Bizottság kiszámítható és közös európai utat javasol az ukrán menekültek számára

Magnus Brunner

Az Európai Bizottság „közös európai utat” javasol az ukrajnai menekültek európai uniós jövőjére vonatkozóan, olyat, amely biztosítani fogja a stabilitást és a folyamatos védelmet az ideiglenes védelemi jogállás megszüntetésével, amint a szükséges feltételek teljesülnek – közölte a migrációs ügyekért felelős uniós biztos Brüsszelben szerdán.

Az Európai Bizottságnak az ukrajnai menekültek védelmi státuszával kapcsolatos terveit ismertetve Magnus Brunner közölte: mivel Oroszország folytatja támadásait, és az ukrajnai helyzet továbbra is ingatag, az uniós bizottság azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg az Oroszország Ukrajna elleni agressziója elől menekülők ideiglenes védelmét további egy évvel, 2027. március 4-ig.

A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek ideiglenes védelemre jogosultak az Európai Unióban, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak.

Az uniós biztos szavai szerint az ideiglenes védelmi státusz meghosszabbítása jogbiztonságot nyújt az ideiglenes védelmet élvezőknek és a tagállamoknak, biztosítva, hogy továbbra is ugyanazok a védelmi normák legyenek érvényesek az egész EU-ban. Ez szavatolja majd a lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereknek, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása nem szükséges és nem is kötelező.

A kiszámíthatóság biztosítása érdekében a brüsszeli végrehajtó testület azt is javasolja a tagállamoknak, hogy egy tanácsi ajánlás révén készüljenek fel az ideiglenes védelemből való koordinált kilépésre. A javasolt intézkedések az EU-ban élők igényeit, valamint Ukrajna újjáépítésének szükségességét célozzák, egyebek között a biztonságos, önkéntes és méltóságteljes visszatérés és visszailleszkedés támogatásával – mondta.

Részleteket ismertetve az uniós biztos közölte: mivel az ideiglenes védelmet élvezők közül sokan beilleszkedtek a befogadó társadalmakba a nyelvtanulás, a munkavállalás vagy a tanulmányok folytatása révén, lehetőséget kell adni számukra arra, hogy olyan nemzeti vagy uniós jogi státuszba kerüljenek, amely jobban tükrözi új helyzetüket. Ezek lehetnek foglalkoztatáson, oktatáson, kutatáson alapuló tartózkodási engedélyek vagy a nemzeti hosszú távú tartózkodási státusz.

Kiemelte: a fokozatos visszatérést és a fenntartható reintegrációt előkészítő látogatások engedélyezése segíthet megalapozott döntések meghozatalában azoknak, akik a hazatérést fontolgatják. A tagállamoknak az ukrán hatóságokkal szorosan együttműködve önkéntes visszatérési programokat kell indítaniuk, hogy az ideiglenes védelem lejárta után fokozatos hazatérést lehessen biztosítani.

Az osztrák biztos azt is közölte: az uniós bizottság támogatja az úgy nevezett „unity hub”-ok létrehozását a tagállamokban, az ukrán hatóságokkal együttműködve. A unity hubok többcélú információs központokként szolgálnak majd mind a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek befogadó társadalmakba való integrációja, mind az Ukrajnába való visszatérés céljából.

Ezzel az Európai Bizottság megerősíti rendíthetetlen elkötelezettségét Ukrajna támogatása iránt, ameddig csak szükséges – tette hozzá sajtótájékoztatóján a migrációért felelő uniós biztos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?