Ukrán repülő - Irán nem hajlandó átadni a megsérült feketedobozt

lezuhant ukrán repülőgép

Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amelyet Irán januárban véletlenül lelőtt - jelentette be az iráni védelmi miniszter szerdán, az ország külügyminisztere azonban leszögezte: a sérülés ellenére sem adják át másik országnak a dobozt.

Amir Hatami iráni védelmi miniszter, akinek a szavait az iráni állami média tolmácsolta, azt mondta, a kár helyreállításában a szakértők a minisztérium segítségét kérték. Hozzátette, hogy a feketedoboz tartalmának a kielemzése csak a helyreállítás után kezdődhet el.

"Jogunk van arra, hogy magunk értékeljük ki a dobozban lévő adatokat" - szögezte le Mohamed Dzsavád Zaríf  külügyminiszter is, megismételve, hogy azt semmiképp nem fogják más országnak átadni.

Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből. A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a tragédiát.

A gépen 57 iráni-kanadai kettős állampolgár is utazott, velük kapcsolatban január végén Abbasz Muszavi iráni külügyi szóvivő újságíróknak bejelentette, Teherán őket is iráni állampolgárnak tekinti.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a múlt héten teljes és független vizsgálatot sürgetett a feketedoboz ügyében Zarífnál. A miniszterelnök januárban már  felszólította Iránt, hogy küldje Franciaországba a repülőgép feketedobozait, mert ott rendelkeznek a súlyosan megrongálódott adatrögzítők alapos vizsgálatához szükséges eszközökkel.

Ukrajna pedig kezdettől fogva kérte, hogy neki adják át a dobozokat - amelyek a repülési adatokat, illetve a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzítik -, de az ukrán szakemberek csak arra kaptak lehetőséget, hogy iráni kollégákkal közösen elemezhetik ki a berendezések adatait Iránban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?