Újra üzemel a koppenhágai repülőtér, az oslói légikikötőnél is észleltek drónokat

dan rendor

A skandináv régió legforgalmasabb repülőtere, a koppenhágai repülőtér kedden kora reggel újra megnyitotta kapuit, miután drónok észlelése miatt csaknem négy órára leállították az összes felszállást és leszállást. A norvégiai Oslo repülőtér is újra megnyitotta kapuit, miután drónok miatt lezárták légterét.

„A rendőrség intenzív nyomozást indított, hogy kiderítse, milyen típusú drónokról van szó” – mondta Jakob Hansen, a koppenhágai rendőrség helyettes vezetője újságíróknak. "A drónok eltűntek, és egyet sem sikerült elfognunk” – tette hozzá.

Hansen szerint a dán és a norvég hatóságok együttműködnek annak megállapításában, hogy van-e kapcsolat a két eset között.

A norvégiai Oslo repülőtérnek légterét hajnali 3:22-kor nyitották meg újra – közölte a norvég repülőtér-üzemeltető Avinor szóvivője egy nyilatkozatban.

A légtér éjfél óta volt lezárva egy drón észlelése miatt, és az összes járatot a legközelebbi repülőtérre irányították át.

A dán rendőrség hétfőn korábban közölte, hogy két vagy három nagy drón repült Koppenhága repülőtere közelében, ezért a repülőteret lezárták minden forgalom elől.

A repülőtér hétfőn 20:26-kor állította le működését a FlightRadar repüléskövető szolgáltatás szerint. Mintegy 50 járatot irányítottak át más repülőterekre, közölte a FlightRadar az X közösségi oldalon.

Az újbóli megnyitás után a koppenhágai repülőtér az X-en arról számolt be, hogy a késések és néhány járat törlése továbbra is fennáll, és arra kérte az utasokat, hogy érdeklődjenek légitársaságuknál.

Múlt pénteken kibertámadás bénította meg az amerikai székhelyű RTX multinacionális vállalat tulajdonában lévő Collins Aerospace által biztosított check-in és beszállási rendszereket, ami hatással volt a londoni Heathrow, valamint a berlini és brüsszeli repülőterek működésére. A hétvégén és hétfőn is folytatódtak a zavarok, ami tovább nehezítette az utazást a régióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?