Újabb koronavírus-mutációt azonosítottak, halálosabb és fertőzőképesebb az eddigieknél

koronavírus

Az új változatot a Kínai Tudományos Akadémia és a Vuhani Egyetem kutatói azonosították. 

A kínai tudósok szerint a NeoCov-ra keresztelt új vírusvariáns halálosabbnak és ragályosabbnak bizonyult az eddig ismert SARS-CoV-2 variánsoknál, amelyek a Covid-19 fertőzést okozzák – írja a pluska.sk.

Az új variáns először a denevérek között jelent meg Dél-Afrikában,

és egyelőre még csak az állatok között terjed,

azonban fennáll a lehetősége annak, hogy tovább mutálódik és átterjed az emberre is.

A NeoCov összetétele az egyes koronavírus-fajták közül leginkább a MERS-víruséhoz hasonlít, ez pedig azt jelentené, hogy a most rendelkezésre álló oltások hatástalanok ez ellen a fertőzés ellen.

A hírrel kapcsolatban a nemzetközi sajtóban számos megkérdezett tudós arra hívta fel a figyelmet, hogy kínaiak tanulmánya egyelőre nem esett át szakmai lektoráláson, és további kutatásokra van szükség.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szintén nyugalomra int. „Hogy az újonnan felfedezett vírus veszélyt jelent-e az emberiségre, további vizsgálatok fogják eldönteni” – nyilatkozta a WHO a TASS orosz hírügynökség megkeresésére.

(pluska.sk, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?