Újabb izraeli akciók

Gáza/Jeruzsálem. Újabb izraeli megtorló akciókat hajtottak végre tegnapra virradóra palesztin célpontok ellen, miközben az izraeli belbiztonsági miniszter közvetve megfenyegette a Hamász szélsőségesen radikális muzulmán mozgalom vezetőit.

Gáza/Jeruzsálem. Újabb izraeli megtorló akciókat hajtottak végre tegnapra virradóra palesztin célpontok ellen, miközben az izraeli belbiztonsági miniszter közvetve megfenyegette a Hamász szélsőségesen radikális muzulmán mozgalom vezetőit. Izraeli helikopterek szerda éjszaka újabb rakétacsapást mértek egy gázai célpontra palesztin szemtanúk szerint. A megtámadott gépkocsiban ketten meghaltak; palesztin biztonsági források szerint az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok – a Hamász katonai szárnya – két aktivistáját azonosították az áldozatokban. Egy napon, pontosabban hat órán belül ez volt a második izraeli csapás Gázára. Palesztin biztonsági források közlése szerint az egyiptomi határ közelében fekvő városba másfél tucatnyi páncélozott harcjármű tört be, öt markológépet kísérve. A munkagépeket a palesztinok által művelt földeken vetették be. Az izraeli egységek figyelmeztető lövéseket adtak le bevonulásuk során, ugyanakkor robbanásokat is lehetett hallani Rafah körzetében.

Továbbra sem számíthatnak immunitásra a Hamász vezetői – jelentette ki Cahi Hanegbi izraeli belbiztonsági miniszter az izraeli katonai rádiónak adott nyilatkozatában. „A Hamász-vezetők semmiféle immunitásra nem számíthatnak, különösen nem egy olyan időszakban, amikor mindent megtesznek a politikai folyamat szabotálása érdekében” – válaszolta a miniszter arra az újságírói kérdésre, hogy Jaszin sejk, a Hamász alapítója és szellemi vezetője is a célpontok között van-e, Abdelaziz ar-Rantiszihoz hasonlóan.

Ariel Saron izraeli miniszterelnököt kárhoztatták az izraeli-palesztin rendezésre irányuló útiterv megtorpedózásával fenyegető újabb erőszakhullámért tekintélyes európai és amerikai lapok, úgy vélve, hogy George Bush amerikai elnöknek nyomást kell gyakorolnia Izraelre. A brit Daily Mirror szerint a Hamász-vezető elleni irgalmatlan izraeli támadás óhatatlanul vezetett a palesztin válaszcsapáshoz. Ez a szerdai öngyilkos merénylettel megtörtént: 16 ártatlan izraeli fizetett érte az életével. És az izraeli megtorló csapás persze újabb halálos áldozatokkal járt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?