Újabb háborút zárna le Donald Trump

trump kk

Kérdés, hogy sikerül-e neki.

A szudáni béketeremtő erőfeszítések megkettőzésére tett ígéretet Donald Trump amerikai elnök – írja az MTI.

Donald Trump a washingtoni Kennedy Központban tartott amerikai-szaúdi befektetési fórumon elmondta, hogy az elhatározást azt követően hozta, hogy az amerikai fővárosban tartózkodó Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös és kormányfő hangsúlyosabb lépésekre kérte a szudáni rendezés érdekében.

Hozzátette, hogy az arab királyság vezetője felvázolta neki a több mint két éve Szudánban zajló polgárháború hátterét, aminek nyomán azonnal döntött.

Mohamed bin Szalmán kedden a Fehér Házban találkozott hivatalosan Donald Trump elnökkel. Az eseményen bejelentették, hogy Szaúd-Arábia a korábban ígért 600 milliárd dollárról 1000 milliárdra növeli azt az összeget, amelyet az Egyesült Államokban beruházni szándékozik, többek között a mesterséges intelligenciát érintő és egyéb technológiai befektetések formájában.

A trónörökös tiszteletére Donald Trump kedden vacsorát adott, amelyen részt vett több üzletember, köztük Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapító-elnöke. A díszvacsorán jelen volt Cristiano Ronaldo, a Portugál labdarúgó válogatott sztárja is, aki 2023 óta a szaúdi al-Nasszr csapatának játékosa. A labdarúgót a szaúdi állami vagyonkezelő alap többségi tulajdonában lévő klubhoz 2027-ig köti szerződés.

Mohamed bin Szalmán szerdán látogatást tett az amerikai kongresszusban Mike Johnson republikánus házelnök meghívására, de a találkozón jelen volt Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokraták vezetője is.

Szaúd-Arábia trónörököse, aki uralkodói hatáskörben vezeti az öbölmenti államot, legutóbb 2018-ban, Donald Trump első elnöksége idején járt a Fehér Házban.

Az amerikai-szaúdi kapcsolatokban az elmúlt években feszültséget okozott Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró 2018-as meggyilkolása. A The Washington Post napilapnak is dolgozó újságíró elleni műveletre egyes információk szerint a trónörökös adott engedélyt, amit szaúdi ügynökök hajtottak végre az ország isztambuli konzulátusán.

A kétoldalú kapcsolatok a Biden-kormányzat idején alacsonyabb szintre kerültek, majd az új elnök, Donald Trump a közelmúltban tett közel-keleti látogatásával és Mohamed bin Szalmán washingtoni útjával ezen igyekeztek változtatni.

Donald Trump elnök kedden a fehér házi találkozón sértőnek nevezte azt az újságírói kérdést, amely Mohamed bin Szalmán érintettségét firtatta a gyilkosságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?