Strasbourg. Az idén júniusban újraválasztott Európai Parlament eddigi legfontosabb szavazását tartják ma Strasbourgban: a testületnek azt kell eldöntenie, hogy jóváhagyja-e az új EU-bizottság összetételét, s az megkezdheti-e november elsején munkáját.
Újabb engedmények
Barroso ismét a képviselők felelősségérzetére hivatkozott, figyelmeztetve, ha bizottsága nem kapja meg a hivatalba lépéshez szükséges parlamenti jóváhagyást, az „rossz fejlemény lenne a kontinens számára”, s újabb érveket adna mindazoknak, akik gyengíteni akarják az Európai Uniót. „Ez a bizottság méltó az önök bizalmára és támogatására” – hangsúlyozta az ülésen, amelyen a képviselők mellett az új testület összes biztosjelöltje jelen volt.
Az újabb gesztusoknak annyi hatásuk mindenképp volt, hogy a mai szavazásnál a mérleg nyelvét alkotó liberálisok vezetője, Graham Watson újságíróknak bejelentette: ő maga azt javasolja majd frakciója tagjainak, hogy szavazzanak bizalmat a Barroso-csapatnak. Azonban rögtön hozzátette: nem hiszi, hogy az egész képviselőcsoport követné ezt az irányvonalat, a liberálisok ugyanis megosztottak. Szerinte egyforma arányban vannak köztük azok, akik úgy gondolják, hogy Barroso nem tehetett többet a válság rendezésére, s így megérdemli a támogatást, illetve azok, akik szerint az elutasítás hosszabb távon erősítené az Európai Bizottságot.
A Barroso-beszéd nem hozott változást az erővonalakban: a testület legfőbb támogatójának számító konzervatív-kereszténydemokrata frakció vezetője, Hans-Gert Pöttering felszólalásában továbbra is a bizalom megadását sürgette, a szocialisták frakcióvezetője, Martin Schulz pedig ismét azzal fenyegetőzött, hogy frakciója nemmel szavaz. Schulz elutasította azt a véleményt, hogy ezzel intézményi válságot okoznának. Mint mondta, ez normális eljárás, erre joga van egy demokratikusan működő parlamentnek. Megfigyelők azonban figyelmeztetnek: az elutasítás mindenképpen politikai földrengést okozna az unióban: még soha nem történt meg, hogy az EP elutasította volna egy új EU-bizottság beiktatását.
Erőviszonyok az Európai Parlamentben
Strasbourg. Az EP legnagyobb frakciója, a konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt képviselőcsoportja (268 képviselő) kiáll az általuk jelölt Barroso és bizottsága mellett, s ugyanez várható a konzervatív nacionalisták 27 fős frakciójától is. Az ellentáborban vannak a szocialisták (200 képviselő – bár nyilvánvaló, hogy egy részük nem követi majd Schulz véleményét, s inkább tartózkodik, vagy akár igennel is szavazhat), a zöldek (42 képviselő) és a kommunisták (41 képviselő). Ezért mondható: az EP harmadik legnagyobb frakciója, a jelenleg 87 tagú liberálisok alkotják majd a mérleg nyelvét. Az ő dilemmájukat az okozza, hogy a Barroso-bizottság 25 tagja közül 8 az ő színeiket képviseli, azaz ha a bizottság megbukik (az EP egyenként nem tudja megvétózni a biztosjelölteket, csak az egész testületet), saját pozícióikat is alaposan meggyengítik az EU egyik legfőbb döntéshozó testületében. Ráadásul a szocialisták nem csak Buttiglionét, hanem több más biztosjelöltet is élesen bírálnak, s közülük hárman liberális színeket képviselnek. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.