Ügyész: Fegyverként használta járművét a Liverpool bajnoki parádéján tömegbe hajtó autós

Liverpool

Az ügyész szerint „fegyverként használta járművét” annak az autónak a vezetője, amely a Liverpool FC labdaragúcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő hétfői parádén a tömegbe hajtott.

Az 53 éves Paul Doyle pénteken jelent meg a liverpooli magisztrátusi bíróság, majd a magasabb szintű liverpooli koronabíróság előtt. A két bírói fórumon tartott meghallgatásokon egyelőre a vád és a védelem ismertette álláspontját.

A koronabíróság tanácsvezető bírája a meghallgatás után november 4-re tűzte ki a várhatóan három–négy hétig tartó büntetőper kezdetét.

Doyle ellen közúti veszélyeztetés, szándékosan elkövetett többrendbeli súlyos testi sértés és súlyos testi sértés többrendbeli kísérlete címén emeltek vádat.

A Liverpool FC hétfői győzelmi parádéján történt incidensben 79-en sérültek meg; közülük a legfiatalabb 9, a legidősebb 78 éves.

A rendőrség legutóbbi tájékoztatása szerint heten még mindig kórházban vannak.

A pénteki előzetes bírósági megjelenésen a vád képviselője úgy fogalmazott, hogy Doyle szándékosan hajtott a tömegbe, és ugyancsak szándékosan fegyverként használta autóját, kifejezetten azzal a céllal, hogy az útjába kerülőknek sérüléseket okozzon.

A meghallgatáson Doyle egyelőre nem nyilatkozhatott tettének indítékairól, és arról sem, hogy elismeri-e a terhére rótt bűncselekményeket. Erre az augusztus 14-re kitűzött következő előzetes bírósági megjelenésen lesz lehetősége.

A rendőrség az incidens után nem sokkal közölte – és ezt azóta többször megerősítette –, hogy nem terrorcselekményként kezeli a történteket.

Az eddigi hivatalos ügyészségi és rendőrségi tájékoztatások nem tértek ki a vádlott foglalkozására és családi körülményeire, de egybehangzó brit médiabeszámolók szerint Doyle háromgyermekes családapa, saját üzleti vállalkozással, amelyet igazgatói tisztségben személyesen irányított, és korábban a brit királyi tengerészgyalogságnál szolgált.

A BBC közszolgálati médiatársaság és a brit lapok által megszólaltatott szomszédok és ismerősök egyaránt megdöbbenésüknek és teljes értetlenségüknek adtak hangot a történtekkel kapcsolatban.

Az eddigi vizsgálatok alapján a vádlott által vezetett Ford Galaxy típusú autó úgy tudott bejutni a futballklub győzelmi parádéja miatt lezárt területre, hogy az útzárat néhány pillanatra feloldották egy mentőautó számára, amelyet egy valószínűsíthetően szívinfarktusos beteghez riasztottak.

A Liverpool FC labdarúgóklub – amelyben Szoboszlai Dominik is játszik – vasárnap játszotta utolsó mérkőzését az angol első osztály, a Premier League idei évadában, de már áprilisban eldőlt, hogy behozhatatlan pontelőnyével megnyerte a bajnokságot. A győzelmi parádét hétfőn tartották, becslések szerint több mint egymillió ünneplő szurkoló részvételével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?