Tusk szerint szabotázsakció érte a lengyel vasutat, sínen robbantottak

Donald Tusk

Szabotázs okozta a lengyel főváros, Varsó és a kelet-lengyelországi Lublin közötti vasútvonalon vasárnap történt pályarongálódást – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Vasárnap reggel egy mozdonyvezető rendellenességekről számolt be a vasúti infrastruktúrában Garwolin város, járási székhely térségében, Mika vasútállomás közelében. Az előzetes vizsgálat a pálya egy szakaszának megrongálódását tárta fel – közölte a közép-mazoviai vajdasági székhely, Radom rendőrkapitánysága.

„Sajnos, a legrosszabb gyanú beigazolódott: a Varsó–Lublin vonalon, Mika falunál szabotázs történt. Egy robbanószerkezet megsemmisítette a vasúti pályát” 

– írta a kormányfő hétfő reggel az X közösségi oldalon. Hozzátette, hogy a helyszínen a katasztrófavédelmi szolgálat és az ügyészség képviselői dolgoznak. A kormányfő szerint a szabotázs célja nagy valószínűség szerint a Varsó–Deblin között közlekedő vonat felrobbantása volt.

Tusk arról is beszámolt, hogy ugyanazon a vonalon, Lublin közelében is pályakárosodásra bukkantak.

Karolina Galecka belügyminisztériumi szóvivő közölte, hogy az ügyben hétfőn délelőtt az illetékes miniszterek rendkívüli ülést tartanak, amelyen részt vesz a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és az állambiztonságért felelős szolgálatok vezetői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?