Trump szerint „nagy hiba” volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból

Trump Putyin

Donald Trump szerint „nagy hiba” volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.

Az elnök újságírók kérdéseire válaszolt, mielőtt kétoldalú tárgyalást kezdett Mark Carney kanadai miniszterelnökkel. Kifejtette azt a véleményét, hogy amennyiben Oroszország ott maradhatott volna a G8 asztalánál, akkor a háború sem kezdődött volna el Ukrajnában. Donald Trump a 2014-ben hozott döntésért Barack Obama korábbi amerikai elnököt és Justin Trudeau akkori kanadai miniszterelnököt hibáztatta.

Arra a kérdésre, hogy szükségét látná-e Oroszország visszafogadására a fejlett országokat tömörítő csoportba, az amerikai elnök azt válaszolta, hogy jelenleg nem látja ott helyét az orosz félnek, mert megváltozott a helyzet, ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben Oroszország tag maradt volna, nem következik be a háború.

A kanadai miniszterelnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésével kapcsolatban Donald Trump megjegyezte, hogy míg ő a vámokban hisz mint kereskedelmi eszközben, a kanadai miniszterelnöknek „sokkal komplexebb” elképzelése van.

Oroszországot 2014 márciusában a Krím-félsziget megszállása és elcsatolása miatt zárták ki a világ vezető ipari országait tömörítő G8 országcsoportból, amely azóta ismét G7-ként működik, az Egyesült Államok és Kanada mellett Japán, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és az Európai Unió részvételével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?