Trump szerint Európának fel kell hagynia az orosz olaj vásárlásával

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel tartott csütörtöki telefonbeszélgetésében kijelentette, hogy Európának fel kell hagynia az orosz olaj vásárlásával, mert ezzel az Ukrajna elleni háborút segítenek finanszírozni – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump az Ukrajnát támogató országok koalíciójának képviselőivel beszélt telefonon, miután az országcsoport tagjai Párizsban tanácskoztak Emmanuel Macron francia elnök vezetésével.

„Macron elnök és az európai vezetők felhívták Trump elnököt a 'tettrekészek koalíciójának' találkozóján. Trump elnök hangsúlyozta, hogy Európának fel kell hagynia az orosz olaj vásárlásával, amely a háborút finanszírozza; Oroszország ugyanis egy év alatt 1,1 milliárd euróhoz jutott az Európai Uniótól üzemanyag-eladásokból. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az európai vezetőknek gazdasági nyomást kell gyakorolniuk Kínára, amiért finanszírozza Oroszország háborús erőfeszítéseit” – fűzte hozzá a tisztviselő.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tárgyalás után nyilatkozva megerősítette, hogy az orosz export témájáról szó esett az amerikai elnökkel folytatott beszélgetésben. Szavai szerint Donald Trump elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy európai országok továbbra is vásárolnak kőolajat Moszkvától.

Stefan Kornelius német kormányszóvivő a nap folyamán a párizsi tanácskozás kapcsán arról beszélt, hogy Németország egyelőre nem akarja elkötelezni magát egy esetleges katonai szerepvállalás mellett az ukrajnai háború rendezését követően, de készen áll kiszélesíteni a kijevi vezetés támogatását. Mint mondta, Friedrich Merz német kancellár hangsúlyozta, hogy egyelőre elsősorban az ukrán fegyveres erők finanszírozására, felfegyverzésére és kiképzésére kell összpontosítani.

Németország a katonai beavatkozásról a „megfelelő időben fog dönteni, amikor a keretfeltételek tisztázódnak” – fogalmazott Kornelius. A feltételek között említette „az Egyesült Államok beavatkozásának jellegét és mértékét, valamint a tárgyalási folyamat eredményét”. Hozzátette: a német hadsereg (Bundeswehr) bevetésével kapcsolatban a parlamenté az utolsó szó.

Kornelius szerint Merz amellett foglalt állást, hogy továbbra is törekedni kell egy orosz–ukrán csúcstalálkozóra egy tűzszünet reményében. Amennyiben pedig az orosz fél időre játszana, úgy Európának a szankciós nyomást kellene növelnie a diplomácia rendezés esélyeinek javítása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?