Külföld

Trump Pence alelnökkel együtt indul a választáson

Washington | Donald Trump Mike Pence jelenlegi alelnökkel együtt indul a 2020-ban tartandó választáson - ezt az amerikai elnök maga erősítette meg vasárnap New Jersey-ben újságíróknak. Az államfő a Washingtonba való visszatérése előtt a repülőtéren hangsúlyozta: az evangéliumi keresztények mintegy 50 millió lelket számláló közössége nagyon tiszteli Mike Pence alelnököt.
MTI

2019. augusztus 19. 08:17

"És én is" - fűzte hozzá, leszögezve, hogy újraválasztási kampányában ismét Pence lesz az alelnökjelölt.

Az újságírók a hongkongi helyzetről és az afganisztáni tálibokkal folytatott tárgyalások kilátásairól is faggatták a Fehér Ház lakóját.

Trump párhuzamot vont a hongkongi elégedetlenség és a pekingi Tienanmen téren 1989-ben kitört diáktüntetés között. Akkor a kínai hadsereg katonái rátámadtak a tüntetőkre, és a tiltakozó megmozdulást vérengzéssel verték le. Az amerikai elnök most azt mondta: reméli, hogy a hongkongi tüntetés emberségesen ér véget, de amennyiben "a Tienanmen téren történtekhez hasonló" eset fordulna elő, az befolyásolná az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat is. Mindazonáltal közölte: Kína szerinte "megállapodást akar".

Az afganisztáni tálibokkal folyó egyeztetéseket "nagyon jónak" minősítette, s néhány napon belüli további bejelentéseket ígért az ügyben. Megemlítette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok a csapatkivonás után is - mint fogalmazott - "jelentős hírszerzési kapacitást hagy" afgán földön.

Az elnök egyébként pénteken a New Jersey-ben található bedminsteri country klubjában - ahol a szabadságát töltötte - tanácskozott kormányzata tagjaival az afganisztáni békemegállapodás lehetőségeiről. A kormányzat afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja, Zalmay Khalilzad vasárnap este indult ismét Katarba, a tálibokkal folytatott tárgyalások újabb fordulójára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Keserű hazai DAC-vereség a vásári hétvégén

Bugár: még meglehet az öt százalék

Bemutatta programját a PS-Spolu: két új minisztériumot is létrehoznának

Bányák bezárásával a klímaváltozás ellen

Ophelia, Zsanett, Hedvig

Megduplázódhat a katasztrófák károsultjainak száma 2050-re a globális felmelegedés miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?