Trump: a 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget

Donald Trump k

A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban egy rendezvényen.  

Az elnök az 1961-ben, a Kuba ellen a Disznó-öbölben megkísérelt invázióban részt vett amerikai és kubai-amerikai veteránokat tüntetett ki, s az ünnepség után beszélt a november 3-i választásokról.

Kijelentette, hogy az új alkotmánybíró megválasztása éppen azért fontos, mert szerinte az őszi elnökválasztási eredményről az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság dönt majd.  

Megismételte korábban már többször hangoztatott álláspontját, miszerint a demokraták a levélben szavazás erőltetésével el akarnák csalni a választást. „Amit a demokraták akarnak, az egy szélhámosság, és ez a szélhámosság az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elé kerül majd” – fogalmazott utalva a levélszavazásra.

A Fehér Ház ünnepségén jelen volt Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor is, aki a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke. Ez a bizottság vezeti majd az új alkotmánybíró-jelölt meghallgatását.

A múlt pénteken 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az alkotmánybíróság liberális tagja, és Trump jelezte, hogy még a választások előtt szeretne új alkotmánybírót. Közölte: mindenképpen nőt jelöl. A jelölt nevét a héten szombaton hozza nyilvánosságra. Mitch McConnell,  a szenátus republikánus többségének vezetője kedden bejelentette,  hogy már megvan a szenátusi többség a várható jelölt megszavazásához. Ha ez megtörténik, akkor az alkotmánybíróság összetétele 6:3 arányban konzervatív lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?