TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

baleset k

Sorsára hagyta balesetes autója alá szorult utasát egy részeg sofőr, és inkább hazasétált.

Munkatársai találtak rá még tavaly novemberben egy férfi élettelen, kocsi alá szorult testére az egyik magyarországi közúton Apaj és Bugyi között.

Először csak az árokba borult kocsit vették észre, majd a jármű alól kilátszódó kart. Miközben tárcsázták a segélyhívót, próbálták volna kiszabadítani 34 éves társukat, de esélyük sem volt megemelni a fekete platós járművet.

A kiérkező mentők csak a férfi holttestét tudták kiemelni az autó roncsai alól.

A helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyó sofőrt nem sokkal később elfogták. Kihallgatásán beismerte, előző este munkatársával együtt kocsmáztak, söröztek, és feleseztek, majd elindultak hazafelé. Menet közben, egy balkanyarban elvesztette az uralmát járműve felett és az útról lesodródva az árokba csúszott. Miután kikászálódott az oldalára borult kocsiból, szólongatta barátját, de választ nem kapott, ezért hazagyalogolt és elaludt.

A férfi ellen vádat emeltek – amennyiben beigazolódik bűnössége, hosszú éveket tölthet el a rácsok mögött.

(tények, police.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?