<p>Törökország kész megállapodást aláírni a menekültek származási országával arról, hogy fogadják vissza területükön ezeket az embereket - jelentette be szerdán az ankarai külügyminisztérium.</p>
Törökország megállapodást szeretne a menekültek hazatéréséről
Törökország 14 ilyen állammal szeretne megállapodni - mondta el a sajtónak heti szokásos tájékoztatóján Tanju Bilgic szóvivő, de nem nevezte meg ezeket az országokat.
Görögország kedden visszaküldött Törökországba mintegy 150 - többségében marokkói, tunéziai és algériai - menekültet egy 2002-ben kötött "visszafogadási megállapodás" alapján.
Bilgic szerint a menekültek áradata "jelentősen csökkent" az év kezdete óta, és azt mondta, hogy országa 24 ezer illegális bevándorlót tartóztatott fel, és elfogott 93 embercsempészt a január 1. és február 15. közötti időszakban.
Törökország tavaly novemberben az Európai Unióval kötött megállapodásban vállalta, hogy lelassítja az Égei-tengeren át Görögországba, és rajta keresztül az unióba tartó migránsok áradatát cserében 3 milliárd euróért és a csatlakozási tárgyalások felgyorsításáért. Brüsszel szerint azonban késik a megállapodás hatásának érvényesülése, mert Törökország nem tesz eleget a végrehajtására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.