Tömegsír Mongóliában

Ulánbátor. A sztálinista korszakban kivégzett több száz ember maradványaira bukkantak egy minap feltárt tömegsírban a mongol fővárosban. Az Ulánbátor nyugati részén feltárt sírban 348 koponyát találtak, az áldozatok végleges száma elérheti az ezer főt.

Ulánbátor. A sztálinista korszakban kivégzett több száz ember maradványaira bukkantak egy minap feltárt tömegsírban a mongol fővárosban. Az Ulánbátor nyugati részén feltárt sírban 348 koponyát találtak, az áldozatok végleges száma elérheti az ezer főt. Azonosításuk lehetetlen, mert sokukat vidékről hurcolták a fővárosba. Mongólia 1921-ben a világon másodikként kommunista állam lett. A magántulajdon eltörlése és a nomád pásztorokat sújtó erőszakos szövetkezetesítés széleskörű ellenállásba ütközött, amelyet brutálisan elfojtottak. A ‘30-as években legalább 30 ezer értelmiségi, másként gondolkodó, nemes és szerzetes esett áldozatul a sztálinista tisztogatásoknak. Több mint 700 kolostort és buddhista templomot romboltak le. Az ebben az időszakban hatalmon lévő Mongol Népi Forradalmi Párt (MPRP) – amely jelenleg is a kormánykoalíció tagja – „sajnálatát” fejezte ki a tisztogatások miatt, de sohasem kért bocsánatot a múltban elkövetett bűnök miatt arra hivatkozva, hogy a szomszédos Szovjetunió nyomására cselekedett. A Reuters brit hírügynökség által idézett buddhista szerzetes másképp vélekedik: „A külső nyomástól függetlenül, mongolok követték el ezeket a szörnyűségeket. Sohasem szabad elfelednünk azt, ami történt és meg kell értetnünk az emberekkel, hogy soha többé nem történhet meg újra” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?