Kilenc utas megsérült a Ryanair egy járatán, amelynek a németországi Memmingenben kényszerleszállást kellett végrehajtania szerdán este a viharos időjárás okozta erős turbulencia miatt – közölte a bajor rendőrség.
Többen megsérültek a Ryanair egy járatán, amely München közelében hajtott végre kényszerleszállást

A Münchentől 113 kilométerre lévő Memmingenben landoló repülőgép biztonságosan ért földet, de a turbulencia következtében a személyzet egy tagja és nyolc utas – köztük egy kétéves gyermek és édesanyja is – sérüléseket szenvedtek. A rendőrségi közlemény szerint az anya a fején sérült meg, a gyerek pedig zúzódásokat szenvedett. Őket és egy 59 éves nőt, aki hátfájásra panaszkodott, a földet érés után kórházba szállították, a többi sérültet a helyszínen látták el.
A Ryanair repülőgépe Berlinből tartott Milánóba 179 utassal és hat fős személyzettel.
A légitársaság busszal szállítja Milánóba a járat utasait, mert a helyi légügyi hatóságok egyelőre nem engedélyezték a felszállást Memmingenből.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.