Legalább húsz áldozata van egy öngyilkos merénylő robbantásának egy damaszkuszi templomban – közölték a szíriai egészségügyi hatóságok és biztonsági források.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről számolt be.
A tájékoztatás szerint a merénylő vasárnap robbantott a szíriai főváros zömében keresztények lakta Dveila negyedében található Szent Illés görög ortodox templomban. Ez az első, keresztények ellen irányuló öngyilkos terrorcselekmény Damaszkuszban Bassár el-Aszad szíriai elnök tavaly decemberben történt megbuktatása óta.
A szíriai belügyminisztérium arról számolt be, hogy az elkövető az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, aki az imaházba belépve tüzet nyitott a bent tartózkodókra, majd működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint két támadó volt, akik közül az egyik hajtotta végre a robbantást.
Hamza al-Musztafa távközlési miniszter a terrorcselekmény kapcsán kijelentette, hogy az egy „gyáva cselekedet, amely ellentmond az állampolgári értékeknek, amelyek mindannyiunkat egyesítenek”. Hozzátette, hogy az állam minden tőle telhetőt megtesz „a bűnszervezetek elleni harcban”.
„Határozottan elítéljük a damaszkuszi Szent Illés görög ortodox templomban elkövetett borzalmas öngyilkos merényletet” – áll a görög külügyminisztérium közleményében. „Követeljük, hogy a szíriai átmeneti hatóságok tegyenek azonnali lépéseket az elkövetők felelősségre vonása érdekében, és tegyenek olyan intézkedéseket, amelyek szavatolják a keresztény közösségek és minden felekezeti csoport biztonságát, lehetővé téve számukra, hogy félelem nélkül élhessenek” – tette hozzá a tárca.
Az utóbbi hónapokban ismételten előfordult felekezeti, illetve etnikai indíttatású erőszak Szíriában, különösen a drúzok, alaviták és keresztények ellen.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.