Több ezren tüntettek a gázai túszok kiszabadulásáért Párizsban

izraeli-palesztin konfliktus

Több ezer ember tüntetett vasárnap Párizsban a Gázai övezetben fogva tartott túszok szabadon bocsátását követelve.

A tüntetők túszok fotóit, francia és izraeli zászlókat, valamint transzparenseket lengetve a République (Köztársaság) térről indultak el „Szabadságot a túszoknak!” kiáltásokkal.

„A megmozdulást eredetileg a (Hamász palesztin terrorszervezet) 2023. október 7-i (Izrael elleni) támadása második évfordulójának megemlékezésére terveztük, hogy emlékeztessünk arra, hogy még maradtak túszok, és tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt” – mondta az AFP hírügynökségnek Jean-David Ichay, a tüntetés egyik szervezője.

Az amerikai béketerv előrelépései után azonban inkább „nyomást gyakorlunk arra, hogy ez a megállapodás létrejöjjön, és valóban maximális nyomás nehezedjen a Hamászra” – tette hozzá, jelezve, hogy 2023. október 7-e óta nem volt még ekkora remény arra, hogy a túszok hazatérhetnek.

A „We are waiting for you” (Várunk titeket) feliratú transzparens mögött vonuló tömegben több francia közéleti személyiség megjelent, többi között Yonathan Arfi, a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke és Raphaël Enthoven filozófus.

„Most úgy érezzük, hogy történni fog valami” – mondta Ilay David, a Hamász által augusztusban közzétett videóban nagyon legyengültnek tűnő túsz, Evyatar David testvére újságíróknak.

„Fontos pillanatban vagyunk, és remélem, hogy sikerrel jár” – fogalmazott egy másik túsz, Elkana Bohbot nagynénje, Ruth Amiel. De „amíg nem öleltük át, továbbra is várakozunk és aggódunk” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy az egyeztetések nyomán „nagyon hamar” megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése. A Hamász megerősítette, hogy kész megállapodást kötni a gázai háború befejezéséről, és „azonnali” túsz- és fogolycserét kezdeményez Izraellel, mielőtt közvetett tárgyalások kezdődnének Egyiptomban a hadviselő felek között.

A Hamász fogságában még összesen 48 túsz van, akik közül 20-an vannak életben és 28 holttest kiadása is szerepel a megállapodás-tervezetben. A túszok mindegyikét 2023. október 7-én hurcolták el a Hamász fegyveresei, amikor átfogó terrortámadást intéztek Izrael ellen, aminek során több mint 1000 embert megöltek, és mintegy 250-et elraboltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?