Tizenegy embert vettek őrizetbe Törökországban a négy turista halálát okozó isztambuli mérgezés ügyében

ételmérgezés k

Tizenegy embert vettek őrizetbe a török hatóságok az isztambuli mérgezés ügyében, amely során egy, turistaként ott tartózkodó család mind a négy tagja életét vesztette – jelentette hétfőn az Anadolu török hírügynökség.

A Hamburgban élő, török származású, de német állampolgárságú család szerdán lett rosszul, miután fogyasztottak az egyik isztambuli turistanegyedben árult ételekből, később pedig az édesanya, illetve a két gyermek – egy hároméves lány és egy ötéves fiú – a kórházban belehalt a mérgezésbe. Az édesapát öt napon át az intenzív osztályon ápolták, ám hétfőn ő is elhunyt.

Az ügyészség először ételmérgezés ügyében indított vizsgálatot, ám a nyomozás során felmerült annak gyanúja, hogy a tragédiát a szállodában használt rovarirtószer okozhatta. A Hürriyet című török lap úgy tudja, az eredetileg ágyi poloskák kiirtására alkalmazott szert vélhetően a padlón is szétszórták.

A szállodát szombaton kiürítették, miután két másik, hányingerre és szédülésre panaszkodó vendég is kórházba került, vasárnap pedig le is zárták az épületet.

Az őrizetbe vettek között van a szálloda igazgatója, két dolgozója, valamint több ételárus és a rovarirtó cég munkatársai. Hétfőn elrendelték a négy ételárus letartóztatását, mivel gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják őket. Hétfőre ígérték a törvényszéki szakértő mérgezéssel kapcsolatos vizsgálatának közzétételét, illetve az élelmiszerminták vizsgálatának eredményeit is, de ezekre valószínűleg még várni kell.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a hétfői esti kormányülés után kijelentette, hogy ki fogják vizsgálni a halálesetek okát, és „a legcsekélyebb hanyagságot” sem fogják eltűrni az élelmiszerbiztonságot illetően.

Az anyát és a két gyermeket szombaton eltemették a szülők szülőfalujában, a nyugat-törökországi Afyonkarahisar tartományban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?