Jeruzsálem. Titkos jordániai magánzárkákban tartja fogva a CIA az al-Kaida vezető alakjait, s a terroristákkal szemben az USA-ban tiltott vallatási módszereket is bevet. Erről a Háárec izraeli lap számolt be tegnap.
Titkos CIA-börtönök
Értesülései szerint Jordániában legkevesebb 11 személy van titkos helyeken elzárva, köztük Hálid Sejk Mohammed, a 2001. szeptember 11-i merényletek feltételezett értelmi szerzője és Hambali, aki feltehetően az al-Kaida délkelet-ázsiai szövetségese. A Háárec nemzetközi hírszerzői forrásokra hivatkozva azt írta: „A terroristák Amerikán kívüli fogva tartása lehetővé teszi a CIA emberei számára, hogy a gyanúsítottak kihallgatásakor olyan módszereket alkalmazzanak, amelyeket az amerikai jog tilt, s mindezt egy olyan országban, amely különösen szorosan együttműködik az amerikaiakkal, így kisebb a veszélye az esetleges kiszivárogtatásnak.”
Egyelőre sem amerikai, sem jordániai részről nem reagáltak az izraeli lap állításaira. Amerikai tisztviselők már többször érveltek azzal, biztonsági okokból alakítottak ki titkos helyeken magánzárkákat, az azokban fogva tartottak kihallgatói pedig nem követnek el törvénysértést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.