"Tisztelt first lady" címet kapott a diktátor felesége Észak-Koreában

Kim Dzsong Un
Phenjan |

A hivatalos észak-koreai média újabban "tisztelt first ladynek" szólítja Kim Dzsong Un észak-koreai vezető feleségét, Zsi Szol Dzut, megfigyelők pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy ez cím több mint negyven éve nem volt használatban az országban - írta csütörtökön a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
 

Nyugati szakértők szerint Kim Dzsong Un - aki hivatalosan nem államfő, hanem a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke - az Észak-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatandó csúcstalálkozóra készülve adhatta a feleségének ezt a státust, hogy erősítse pozícióját.

Az észak-koreai központi televízió híradásában elhangzott az az értesülés is, hogy a múlt hét végén Zsi Szol Dzu első ízben jelent meg a nyilvánosság előtt férje nélkül, felkeresett egy kínai balett-társulatot, amely Észak-Koreában vendégszerepel.
 

Zsi Szol Dzu elkísérte Kim Dzsong Unt március végi háromnapos nem hivatalos kínai látogatására, és a társaságában volt a phenjani vezető húga, Kim Jo Dzsong is, aki a phjongcshangi téli olimpia idején tevékenyen részt vállalt Phenjan diplomáciájának alakításában. 

Az év eleje óta enyhülés jelei mutatkoznak a Koreai-félszigeten. Részben a téli olimpia által nyújtott alkalmat kihasználva Phenjan számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Dél-Korea kedvezően fogadott. Mun Dzse In dél-koreai államfő és Kim Dzsong Un április 27-én találkozik a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un csúcstalálkozóját pedig májusra tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?