Kim Dzsongün észak-koreai vezető csütörtökön megtekintette egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta és egy nagy hatótávolságú tüzérségi fegyver tesztelését, és hangsúlyozta országa nukleáris harckészültségének fontosságát – jelentette pénteken a KCNA állami hírügynökség.
Taktikai nukleáris töltettel is felszerelhető fegyvereket tesztelt Észak-Korea

A híradás egy nappal azután jelent meg, hogy Dél-Korea hadserege több rakétakilövést észlelt Észak-Korea keleti partjainál, és úgy értékelte, hogy a kísérletek összefüggésben állhatnak az Oroszországnak szállított fegyverekkel. Észak-Korea hivatalos központi hírügynöksége, a KCNA szerint a csütörtöki tesztelések során a Hwasong–11, nemzetközi nevén KN-23 taktikai mobil ballisztikus rakétarendszert próbálták ki, amely az orosz Iskander rakétát mintázza. Ukrán jelentések szerint a fegyvert az orosz csapatok már bevetették az ukrajnai hadszíntéren.
Teszteltek emellett egy 600 milliméteres többcsövű rakéta-sorozatvetőt is, amelyet a dél-koreai hatóságok önjáró volta és a rakéták irányított röppályája miatt ballisztikus fegyvernek minősítenek. Észak-Korea szerint mindkét fegyver felszerelhető harctéri taktikai nukleáris töltetekkel. A KCNA szerint a gyakorlat célja a rakétakezelő egységek hatékonyságának növelése volt egy nukleáris válság esetén a gyors reagálás érdekében. Az ügynökség bírálta az Egyesült Államokat és „vazallusállamait” a Koreai-félszigeten és környékén folytatott közös katonai gyakorlatok kiterjesztése miatt, amelyeket Észak-Korea nukleáris háborúra való felkészülésnek tart, és kijelentette, hogy a csütörtöki rakétakísérletek bizonyítják haderejének „gyors reagálási képességét”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.