Tajvan tíznapos hadgyakorlatot kezdett

tajvan hadgyakorlat

Tajvan szerdán megkezdte éves hadgyakorlatát, amelynek célja a kínai inváziós fenyegetésekkel szembeni védekezés.

A tíznaposra tervezett éleslövészeti gyakorlatok során számos új fegyverzetet vetnek be a harckocsiktól a pilóta nélküli vízi drónokig. A manőverek célja a kínai parti őrség és a tengeri milícia hajói elleni védekezés gyakorlása – közölte a védelmi minisztérium. Ennek során kikötőket és lehetséges kínai partraszállási pontokat erősítenek meg a kínai partoktól 160 kilométerre fekvő szigeten. Később egy esetleges partraszállás elleni szimulált gyakorlatokra fognak összpontosítani, amelyben a reguláris erőket 22 ezer tartalékos támogatja majd – közölte a tárca.

A gyakorlatok éjjel-nappal, reális körülmények között, minden lehetőséget figyelembe véve folytatódnak – derült ki a tájékoztatásból.

A minisztérium felszólította a lakosságot, hogy türelemmel viselje a légi közlekedésben és a forgalomban bekövetkező esetleges fennakadásokat, és ne higgyen a gyakorlatokról terjesztett hamis információknak.

A tajvani védelmi minisztérium szerint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) repülőgépei és hajói kedden „zaklató műveleteket” hajtottak végre Tajvan légi és tengeri területe körül egy úgynevezett „közös harckészültségi járőrözés” ürügyén.

A tajvani fegyveres erők hírszerzési, megfigyelési és felderítési intézkedéseket foganatosítottak a helyzet szoros figyelemmel kísérésére, és a megfelelő válaszlépések érdekében repülőgépeket, hajókat és szárazföldi rakétarendszereket helyeztek készültségbe – számolt be a tajvani védelmi minisztérium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?