Szükségállapotot vezettek be a libanoni fővárosban

bejrúti robbanás

Megszavazta a libanoni parlament csütörtökön, hogy Bejrútban szükségállapotot vezessenek be a múlt heti tragikus robbanást követő helyreállítás érdekében.

A kikötő területén múlt kedden történt robbanásban több mint 170 ember vesztette életét és több mint hatezren megsérültek, a kormány lemondásra kényszerült.

A parlament a szerencsétlenség után tartott első ülésén hozta meg döntését a szükségállapotról, széles hatáskörrel ruházva fel a hadsereget a növekvő népharag és politikai bizonytalanság közepette.

Még lemondása előtt a kormány szükséghelyzetet rendelt el Bejrútban, felhatalmazva a hadsereget például arra, hogy kijárási tilalmat rendelhet el, megakadályozhatja a nyilvános gyűléseket, cenzúrázhatja a médiát, és a biztonságot veszélyeztető cselekmények gyanújával akár katonai bíróság elé állíttathat polgári személyeket. A tartósabb szükségállapot bevezetéséhez azonban parlamenti jóváhagyásra volt szükség.

A kormánydöntést bírálták emberi jogi szervezetek, mondván, hogy a polgári kormány is kibővített jogkörrel rendelkezik a koronavírus-járvány miatt. Egyesek bírálták a tüntetők elleni kemény katonai fellépést is, attól tartva, hogy a kibővített hatásköröket az ellenvélemények elhallgattatására használhatják fel.

A parlamenti ülésen - mielőtt megszavazták a szükségállapot bevezetését - egyperces némasággal emlékeztek meg a robbanás áldozatairól. Ezután közel tucatnyi képviselő lemondásáról is tárgyaltak, akik a múlt héten távoztak, elégedetlenségüket fejezve ki amiatt, ahogyan a kormány a tragédiát kezelte.

Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a bejrúti kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát felrobbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése és biztonsági vezetők is tudtak arról, hogy a vegyi anyagot a kikötőben tárolják.

Miután a kormány hétfőn lemondott, jelenleg ügyvivőként működik. Az ügyvivő kormányfő korábban előrehozott választások kiírását javasolta, de azt a házelnök és több politikai szervezet nem támogatta.

Megérkezett Bejrútba David Hale politikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár, aki a robbantásban lerombolt városrészbe látogatva, újságírók előtt közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is részt vesz a robbanás ügyében vizsgálódó libanoni és nemzetközi nyomozók csoportjának munkájában.

Az FBI-t erre a libanoni hatóságok kérték fel, és ez is egy módja annak, hogy Washington segítsen a szerencsétlenség következményeinek felszámolásában - tette hozzá a magas rangú amerikai diplomata. Hale várhatóan megerősíti az amerikai kormányzat készségét arra, hogy segít a libanoni népnek kilábalni a tragédiából, és várhatóan egyes alapvető reformok sürgősségét is hangsúlyozni fogja- közölte a bejrúti amerikai nagykövetség.

Washington eddig 18 millió dolláros humanitárius segélyt ajánlott fel, amelyet az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID), valamint a kül- és az védelmi minisztérium biztosít.

A tervek szerint hamarosan Bejrútba utazik a francia védelmi miniszter is. Franciaország vezető szerepet játszik Libanon talpra állításában a drámai robbanás után, politikai pártokkal is tárgyal, hogy meggyorsítsa az új kormány megalakítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?