Sztrájkot hirdettek a párizsi Louvre dolgozói

Louvre

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek december 15-től a párizsi Louvre dolgozói, tiltakozásul a „romló munkakörülményeik” és az „elégtelen források” miatt – közölte a világ leglátogatottabb múzeumának CFDT szakszervezete hétfőn a többi érdekképviselettel történt egyeztetést követően.

Az októberi látványos műkincsrablás óta a közéleti viták középpontjában álló Louvre-ban novemberben egy galériát is le kellett zárni az épületszárny infrastrukturális elavultsága miatt, két hete pedig egy vízszivárgás miatt az egyiptomi részleg könyvtárában több száz művet ért károsodás.

„Mindennap zárva maradnak terek a meghatározott nyitvatartási terv előrejelzésein túl, a létszámhiány, a műszaki hibák vagy az épület elavultsága miatt” – írták a szakszervezetek Rachida Dati francia kulturális miniszterhez intézett levelükben, amelynek másolatát a sajtóhoz is eljuttatták.

Az október 19-én, fényes nappal elkövetett rablás helyszínére a tettesek az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról egy ablakon keresztül jutottak be. Miután ketten feszítővassal betörték az ablakot és az ékszereket tartalmazó két vitrint, két robogóval távoztak, amelyet két tettestársuk vezetett.

A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert – közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit – vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró. A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott.

A rablást elkövető kommandónak mind a négy feltételezett tagját elfogta a rendőrség, de a műkincseket még nem találták meg, ahogy a megrendelőket sem.

November végén a múzeum bejelentette, hogy 45 százalékkal megemeli a belépőjegy árát a nem európai látogatói számára 2026-tól. Az intézkedés, amelyet a szakszervezetek elítéltek, a francia kormány szerint a világ egyik leglátogatottabb múzeumának anyagi támogatását szolgálja.

Vagyis „a közönségnek már csak korlátozott hozzáférése van a művekhez, és akadályozva van a mozgásában. A Louvre meglátogatása igazi küzdelem lett” – vélik a szakszervezetek. Szerintük „a különböző belső figyelmeztetések süket fülekre találtak”, valamint megjegyezték azt is, hogy a Louvre vezetőségének megszólalásai alapján nem remélhető, hogy „tisztában vannak a jelenlegi válság mértékével”.

A szakszervezetek ezért közvetlen tárgyalást kezdeményeznek a kulturális minisztériummal, „a belső szociális légkör példátlan romlása és az illetékes hatóságoktól várt válaszok szükségessége miatt”.

A Louvre 2024-ben 8,7 millió látogatót fogadott, akik 69 százaléka külföldi volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?