Szlovénia nemkívánatos személynek nyilvánította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt

netanjahu k

A szlovén kormány nemkívánatos személynek nyilvánította csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt arra hivatkozva, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki ellene háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért – jelentette be Neva Grašič külügyminisztériumi államtitkár a kabinet ülése után.

Az ICC tavaly novemberben adott ki elfogatóparancsot Netanjahu, Joáv Galant volt izraeli védelmi miniszter, valamint Mohammed ed-Deif, a Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai szárnyának főparancsnoka ellen, aki azóta meghalt egy izraeli támadásban Gázában.

Grašič emlékeztetett arra, hogy az ICC tavaly júliusban megállapította: Izrael egyes politikai döntései és gyakorlata sértik a nemzetközi humanitárius jogot és az emberi jogi normákat.

„A nemzetközi bíróság hatálya alá tartozó összes ország, beleértve Szlovéniát is, nem ismerheti el az Izrael által a megszállt palesztin területeken okozott illegális helyzetet, és nem nyújthat semmilyen támogatást ennek a helyzetnek a fenntartásához”

– hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány az X közösségi oldalon közölte: a döntés „egyértelmű üzenetet küld Izrael államnak, hogy Szlovénia elvárja a nemzetközi bíróságok és a nemzetközi humanitárius jog döntéseinek következetes tiszteletben tartását”.

Ezzel Szlovénia „megerősíti elkötelezettségét a nemzetközi jog, az emberi jogok egyetemes értékei és az elvszerű és következetes külpolitika iránt” – tették hozzá.

A ljubljanai kormány már júliusban nemkívánatos személynek nyilvánította Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági minisztert és Becalel Szmotrics pénzügyminisztert, mert megítélése szerint kijelentéseikkel erőszakra buzdítottak, és súlyosan megsértették a palesztinok emberi jogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?