Vilnius. Algirdas Brazauskas litván miniszterelnök tegnap tárgyalásokat kezdett a parlamenti választáson második helyen végzett jobbközép pártokkal, hogy kiegészítve velük eddigi szociáldemokrata–szociálliberális koalícióját távol tartsa a hatalomtól a győztes populista Munka Pártot.
Szivárványkoalíció alakul
Vytautas Landsbergis, a litván függetlenségi mozgalom hőse, egykori államfő is arra figyelmeztetett, hogy Uspaskich győzelme esetén közelebb viszi Oroszországhoz Litvániát, veszélyeztetve az ország idén elnyert EU- és NATO-tagságát. Uspaskich, aki cáfolja, hogy Brüsszel-ellenes lenne, vasárnap azt mondta, pártja ellenzékben is tud létezni. Politikai megfigyelők lehetségesnek tartják az eddigi balközép kormánykoalíció és a 43 mandátumot szerzett két jobboldali ellenzéki párt összefogását. Andrius Kubilus, a konzervatívok vezetője mindazonáltal nehéz tárgyalásokra számít, azt mondta: a nagykoalíció kedvéért nem fogják feladni jobboldali értékeiket a tárgyalásokon.
A Munka Párt a nyugdíjemelésre és a minimálbérre vonatkozó ígéreteinek köszönhetően folyamatosan vezette a közvélemény-kutatásokat a választás előtt. Sikerét a belpolitikai botrányoknak, a Rolandas Paksas volt elnök ellen kezdeményezett alkotmányos vádemelési eljárásnak, illetve az államfő ezt követő elmozdításának, valamint a politikai osztállyal szemben megnyilvánuló társadalmi elégedetlenségnek is köszönheti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.