Prága. Az ENSZ BT újabb döntése nélkül Csehország nem vesz részt az Irak elleni támadásban, és nem lenne tagja az USA vezette katonai koalíciónak sem. Ezt Cyril Svoboda külügyminiszter mondta a közszolgálati televíziónak, Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtöki szavaira reagálva.
Svoboda válasza Rumsfeldnak
Prága. Az ENSZ BT újabb döntése nélkül Csehország nem vesz részt az Irak elleni támadásban, és nem lenne tagja az USA vezette katonai koalíciónak sem. Ezt Cyril Svoboda külügyminiszter mondta a közszolgálati televíziónak, Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtöki szavaira reagálva. Rumsfeld kijelentette, hogy az amerikai hadsereg már készen áll az Irak elleni támadásra. Úgy vélte azonban, a támadás egy nemzetközi koalíció ügye lesz, s ennek kapcsán említette a Kuvaitban állomásozó cseh vegyvédelmi egységet is. „Rumsfeld úrnak nem tilos megemlítenie a cseh katonákat, de a cseh katonák a cseh parancsnokságnak, a cseh kormánynak, a cseh parlamentnek vannak alárendelve” – szögezte le Svoboda. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.