Az Orbán Viktor kormányfő által létrehozott „maffiaállam megtévesztéseivel és korrup-ciójával” bátran szembesze-gülő magyarokat méltatta Soros György tegnap egy brüsszeli gazdasági fórumon.Brüsszel.
Soros válaszcsapást mért
Az Orbán Viktor kormányfő által létrehozott „maffiaállam megtévesztéseivel és korrup-ciójával” bátran szembesze-gülő magyarokat méltatta Soros György tegnap egy brüsszeli gazdasági fórumon.
Brüsszel. A magyar származású amerikai üzletember beszédében hangsúlyozta, „a nyílt társadalmak megvédéséhez nem elég bízni a jogállamban, de ki is kell állni azért, amiben hiszünk”. „Orbán Viktor egy kettőnk közötti személyes konfliktusként próbálta beállítani a saját belpolitikáját, és engem tett a kérlelhetetlen propaganda kampányának a célpontjává” – mondta Soros. Leszögezte, demokráciát nem lehet kívülről bevezetni, azt az embereknek kell kikövetelniük és megvédeniük, ugyanakkor üdvözölte az európai intézmények erélyes fellépését a Lengyelországból és Magyarországról érkező kihívásokkal szemben. A befektető kiemelte, az általa alapított Közép-európai Egyetem (CEU) sorsa még nem dőlt el Magyarországon, de reményének adott hangot, hogy az akadémiai és az egyesülési szabadság elkötelezett védelmezésével „végül sikerül mozgásba hozni az európai igazságszolgáltatás lassan őrlő malmait”. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.