Római útján Joe Bident fogadja Ferenc pápa is

Joe Biden

Joe Biden amerikai elnököt és feleségét, Jill Bident október 29-én fogadja a Vatikánban Ferenc pápa – közölte csütörtöki közleményében Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.

Biden a G20-as országcsoport vezetőinek csúcstalálkozóján vesz részt Rómában, és előtte a Vatikánvárosban kihallgatáson fogadja őt és feleségét a pápa.

„Megvitatják, hogyan dolgozhatnak együtt az emberi méltóságot tiszteletben tartva annak érdekében, hogy véget vessenek a Covid-19-járványnak, szembeszálljanak a klímaválsággal és gondjaikba vegyék a szegényeket” – olvasható a közleményben.

A találkozóra olyan légkörben kerül sor, amikor az amerikai katolikus Püspöki Konferencia (USCCB) vitatja, hogy részesülhetnek-e szentáldozásban olyan katolikus politikusok, köztük Biden is, akik támogatják az abortuszt.

Biden hívő katolikusnak mondja magát, templomba jár. 2019-ben egyszer már megtagadták tőle a szentáldozást, éppen azért, mert híve a művi terhesség-megszakításnak. Az idén júniusban pedig az amerikai Püspöki Konferencia nagy többséggel megszavazott egy dokumentumot „az eucharisztia szerepéről az Egyház életében” kérdéskörben, s ennek következtében az egyház várhatóan megtagadhatja az áldozást az abortuszt támogató közszereplőktől, köztük politikusoktól is.

A püspökök által elfogadott dokumentumra reagálva a pápa újságíróknak úgy fogalmazott, hogy a kérdés „lelkipásztori probléma”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?